53. fejezet - A természet közbeszól

Drága Olvasóim!
Itt vagyok az 53. fejezettel, amibe próbáltam egy kis izgalmat is beleszőni, remélem, hogy sikerült. Sajnálom, hogy - mostanában szokásom szerint - megvárattalak titeket. Nem akarok a magyarázkodni - megint -, a lényeg, hogy itt vagyok, és remélem, hogy tetszeni fog!
A nyár eddig nekem egész jól telik, csak a munkában fáradok ki. Nem szeretem csinálni, de muszáj, és nem fog sokáig tartani. Amióta szünet van, sokat buliztam. Pontosan úgy kezdődött a nyaram, ahogyan elterveztem. Igaz, volt egy-két olyan dolog, ami miatt rettenetesen szomorú voltam, de senkinek az élete nem csupa móka és kacagás. Remélem, hogy a nyár nektek is jól indult, és olyan lesz, amilyennek eltervezitek!
Jó olvasást!
Puszi, ~E

Az egész napom semmiből sem állt. Csak feküdtem, ittam, feküdtem és ittam. Harrynek dolga van, ezért nem tudott velem lenni. Hamarosan eljön a 6 óra. Megígértem az édesanyámnak, hogy elmegyek hozzá.

- Szia, kincsem! - nyit ajtót, s megcsap az illat, amit mindig érzek az ő ruháin. Karjai közé von, megpuszilgat és szorosan ölel. - Hogy vagy, szívem? - simítja meg az arcomat és kedvesen rám mosolyog. Annyira megnyugtató.

- Jól, anyu. És te?

- Én is. Viszont.... valakit szeretnék neked bemutatni - fogja meg a karomat és arca elkomolyodik. Nyelek egy nagyot. - Nem tudom, hogy mondjam, de... a... testvéred szerintem szeretne megismerni.

Összeráncolom a szemöldököm.

A kicsodám? Testvér? Anyának van még egy gyermeke?

- Készen állsz, édesem?

- I-igen - bólintok erőtlenül.

Elkezd befelé vezetni a szobába. A szívem hevesen dobog. Nem tudom, mire számítsak. Ismerem? Fiú vagy lány? Hasonlít anyára? Na és rám?

Lassan belépek a szobába. Óvatosan vezetem a tekintetemet a testvéremre. Félek. Érzem, hogy baj lesz, érzem, hogy valami olyan dolog fog történni, ami mindent megváltoztat.
Szemét lassacskán rám emeli, s ekkor dől bennem össze egy világ.
Hiszen őt ismerem! Tyra! Az a büdös kurva, aki el akarja csábítani Harryt.
Érzem, amint a pumpa felmegy bennem. Érzem, hogy majd' szétvet az ideg, késztetést érzek arra, hogy megüssem. A megjelenéséből tisztán kivehető, hogy szívesen árulja a testét.
- Tyra, ő itt a húgod, Jenny. Jenny, bemutatom a nővéredet, Tyra-t. Remélem, hogy jól ki fogtok jönni egymással - mosolyog.
- Ó, igen - néz rajtam végig Tyra. - Biztosan nagyon sok közös van bennünk - vigyorodik el. Nyelek egy nagyot. Nem tudom, hogy sírva el kellene menekülnöm, vagy odamenni és a szemébe mondani, hogy egy hülye kurva, és álljon le a barátomról.
Hirtelen felindulásból teszek hátrébb két lépést, majd egy teljes fordulatot veszek és kirohanok a házból. Hallom, hogy anya ordít utánam, de nem érdekel, figyelmen kívül hagyom.
Könnyeimmel küszködöm. Szaladok, a látásom homályos, néha-néha megbotlok. Rohanok egészen addig, amíg egy kissé elhagyatott helyre nem érek. Londonban ritka az ilyen hely, de én mindet felfedeztem.
Remegő kézzel előkeresem a telefonomat, hogy felhívjam Harryt.
- A francba! - motyogom, mikor meglátom, hogy nincs térerő. Körbenézek. Sötét van ezen a részen, így a telefonommal világítva indulok el az egyik irányba, közben néha megnézem, van-e már térerő.
Egyre beljebb kerülök a sötétségbe, kissé a félelem is elkap. Ám egy lépésnél a talpam nem érkezik talajra. Beleesek egy hideg, koromsötét helyre, ahol csúszok és gurulok lefelé.
- Ah... - nyögök föl, mikor leérek az aljára, és nehézkesen próbálok feltápászkodni. A szívem hevesen ver, a levegőt gyorsan veszem. Hol vagyok? Mi ez a hely?
Hozzáérek valami nedves, jéghideg dologhoz. Fal. A szemem előtt megjelenik egy kép, mintha már jártam volna itt. Elindulok az egyik irányba, s lassan egy lépcsőhöz érek. Pontosan ugyanaz a lépcső, amin már egyszer felmentem. Megvan, az álom!
Ezzel a hellyel álmodtam, itt mentem végig, csak épp nem voltam teljesen felöltözve. Rémisztő ez a hely. Miért álmodtam meg? És hogyan? Mit keresek én itt?
Annyi biztos, hogy nagyon furcsa érzésem van ezzel a hellyel kapcsolatban.
- Jenny! - hallok egy kétségbeesett kiáltást, pontosan ugyanúgy, mint az álmomban. Fejemet a hang irányába kapom, de egy kicsit nehéz leszűrni, hogy honnan ered, ugyanis visszhangzik. - Jenny! - hallom ismét, ekkor már biztos vagyok benne, hogy a hang fentről jön, a lépcső tetejéről.
Sietve elindulok felfelé, a lábaimat szedem és magasra emelem, nehogy elessek. Zihálva loholok felfelé,
Már egy jó ideje sietek felfelé, mikor meglátok egy kis fényt, mintha elemlámpával világítanának.
- Jenny! - szól ismét az illető. Gyorsabban szedem a lábaimat, majd mikor kiérek, hirtelen magához ölel, s szorosan fogja körbe remegő testem. Illatáról, érintéséről és hangjáról már felismerem.
- Louis! - lehelem a nevét.
- Istenem, mi történt veled? - simítja végig a karomat, majd megfogja a kezemet. - Jézusom, te remegsz! Gyere, elviszlek magamhoz és kicsit beszélgetünk, jó?
- Jó - lehelem erőtlenül.
Elemlámpával világít, hogy kitaláljunk. Még mindig nem tudom, mi volt ez a hely, de érzem, hogy valami van itt. Valami, aminek nem szabadna, és talán nekem is közöm van hozzá. Nem tudom, de izgatja a fantáziámat. Csak egy baj van. Félek.
Louis elvisz magához, s ahogy beérünk a házba és felkapcsolja a lámpát, megnyugszom. Leülünk a nappaliban, s megsimítja a combomat, miközben a szemembe néz.
- Mi történt?
Veszek egy mély levegőt. Az elejéről el kell kezdenem mesélni neki mindent, hogy teljesen megértse. Elmondok neki mindent, a kisebb részleteket sem hagyom ki, viszont az álmomról inkább nem ejtek szót. Végig figyelmesen hallgat. Néha megcsuklik a hangom, várok kicsit, hogy ne sírjam el magam és folytatom. Látom őt, hogy érdekli, és ez jól esik.
Lassan a történetem végére érek, az utolsó szavakat már szinte remegve mondom el.
- Sajnálom, hogy ezen mind keresztül kellett menned. Hozok egy teát, hátha kicsit megnyugszol, jó? - simítja meg a karomat. Bólintok és halványan rámosolygok, majd feláll és kimegy.

~ Harry Styles ~

Idegesen teszem zsebre a telefonomat, beletúrok a hajamba, s járkálok fel-le.
Nem, az nem lehet. Jenny nem találhatott ott semmit. Na és Tyra? Ki tudja, mivel tömte tele szegénykémnek a fejét.
A kezem ökölbe szorul, élesen szívom be a levegőt, ha arra gondolok, Jenny mibe keveredett. Ő nem ezt érdemli. Nem!
Újra előkapom a telefonom, s felhívom Tyrat.
- Ó, édes, hiányoztam? - szól bele kellemesen erotikus hangon.
- Nem ezért hívtalak. Mit mondtál Jennynek?
- Ugyan már, semmit! - kacag fel. - Miért, már ment árulkodni a hugicám?
- Ez nem vicces! - sziszegem és nyelek egy nagyot. - Ki vele, mit mondtál neki?
- Csak annyit, hogy biztos sok közös van bennünk.
Becsukom a szemem és szaggatottan kifújom a levegőt. Beletúrok a hajamba, s kicsit idegemben meghúzom a tincseimet.
- Mondd, te eszednél vagy? Miért kell őt szekálni?! - emelem fokozatosan egyre feljebb a hangomat. El tudom képzelni, ahogy a vonal másik végén összerezzen. Nyelek egy nagyot.
- Nem szekálom, csak az igazat mondom.
- Hülye kurva, rohadj meg ott, ahol vagy! - csapom le a telefont, majd kirohanok a szobámból. Az előszobában magamra kapom a cipőmet, a kocsikulcsot a kezembe veszem és sietek ki a kocsihoz. Semmi más nem jár a fejemben, csak az, hogy szegény Jenny mit élhet át. És ezt mind miattam!
Bepattanok a BMW-be, majd elindítom és nagy gázzal elindulok. Görcsösen szorítom a kormányt, állkapcsom megfeszül. Az agyamat ellepi a köd, egyszerűen nem tudok koncentrálni. Csak a pedált nyomom. Nem tudom hova megyek, de megyek. Amerre az út visz.
Jenny hogy kerül Louishoz? Miért ment oda? Lehet, hogy megint van köztük valami?
Ezekre a gondolatokra a szemeim megtelnek könnycseppekkel, s már eléggé közeledek a padlógázhoz.
Egy kanyarban hirtelen megjelenik két vakító fényszóró, egy hangos és hosszú duda hallatszik, mire elkapom a kormányt a másik irányba.
Egy hatalmas csattanás.
Egy hatalmas ordítás.
Egy hatalmas fa.
Egy hatalmas ütközés...

~ Jenny Wilkinson ~

- Köszönök mindent, Louis - állok fel.
- Megnyugodtál most már? - áll fel ő is, s megsimítja az arcomat. Halványan elmosolyodok.
- Igen, És köszönöm, hogy meghallgattál.
- Ugyan már, ez természetes.
- Miért lenne az? - nézek fel a szemébe. Száját kicsit kinyitja, hogy megszólaljon, de csak kis hezitálás után mondja ki a szavakat.
- Hát, tudod... a barátok... mindent megtesznek egymásért - vakarja meg a tarkóját és egy apró mosoly jelenik meg a szája szélén.
- I-igen, igaz... Öm, akkor én megyek is... - indulok ki.
- Kikísérlek - indul utánam.
Az ajtó előtt felveszem a cipőmet, majd felegyenesedek és ránézek. Tekintetem megakad az övében és nyelek egy nagyot. Tekintete cikázik az arcomon. Kezét lassan, óvatosan emeli, s ráhelyezi az orcámra. Egy kis lépést közeledik felém, másik kezét a derekamra helyezi, s közelebb von magához. Nagy levegőt nem merek venni, így inkább kicsiket veszek, de gyorsan. Az ajkaimra néz, s lassan közeledik felém, miközben mindkettőnknek automatikusan csukódnak le a szemei.
Ebben a pillanatban hirtelen beront valaki, mire elugrunk egymástól és odakapjuk a fejünket. Niall és Liam jönnek be már szinte sírva.
- Louis, Louis, baj van! - panaszolja a szőke. Még soha nem láttam ennyire idegesnek. Liam kapkodja a levegőt, szerintem elég sokat futottak idáig.
- Mi van? Mondd már! - néz rá Louis, ő is kezd feszült lenni.
- Harry... - liheg és nyel egy nagyot. A szívem egy nagyot dobban és gyorsan kezd verni.
- Mi? Mi van Harryvel? - nézek rá riadtan, miközben egy lépést közeledek felé.
Előrehajolva támaszkodik a térdére, fejét felém fordítja.
- B-balesete volt.

Élek még

Drága Olvasóim!

Ezer bocs, hogy nem jelentkeztem, de az elmúlt két hétben nem voltam itthon, nyaraltam, és nem voltam internetközelben. Elég sokan mondtátok, hogy tartsak szünetet, mert nem tudom időben hozni a részeket, és amiket hozok, azok is - szép szóval kifejezve - rosszak. Sajnálom, hogy így gondoljátok. A nyár nekem is elkezdődött, amiben benne van a nyaralás, a nyári munka, a barátaimmal, szerelmemmel, és a családommal töltött idő. Nincs mindig arra lehetőségem, hogy leüljek a gép elé. Írni nem lehet akárhol. Nekem szükségem van hozzá csendre, nyugalomra és egyedüllétre, ami ritkán adatik meg. Az egyedüllét nem mindig jön össze, mert nem túl nagy a házunk, és általában járkálnak körülöttem, de én akkor is megpróbálok az írásra koncentrálni.

Tudom, az elmúlt időben kissé elhanyagoltam a blogot és ezzel titeket is, amit nagyon sajnálok. Nem tudom, milyen lesz ez a nyár, nem tudom, mi vár rám. Annyit tudok, hogy az életem mostanában teljesen felfordult, változott körülöttem minden és mindenki, és ezáltal én is. Próbálok hű maradni magamhoz. A barátaim ugyanazok, a szokásaim és a hobbim is, talán egy kicsit a stílusom változott. Sőt, nem is kicsit. Tavaly ilyenkor teljesen más voltam. Nem tudom, hogy jobb vagy rosszabb vagyok mások szemében, de most jobban érzem magam a bőrömben. Viszont ami hiányzik az életemből, az a One Direction. Néhanapján rájuk keresek Youtubeon, kiráz a hideg és néha be is könnyezek. A bizonytalanság a legrosszabb, hogy nem tudom, mi lesz. Nem tudom, mikor fognak visszajönni - ha egyáltalán visszajönnek. De majd kiderül.

Egy kicsit eltértem a tárgytól. Szóval még egyszer sajnálom, hogy nem jelentkeztem, és tudom, hogy hatalmas kérés, de egy kicsit próbáljatok megérteni, és kérném a türelmeteket is! Össze fogom szedni magam, a történetet is jobban át fogom gondolni!

Remélem, hogy nem pártoltatok el tőlem. Azoknak pedig köszönöm, akik mellettem álltak, türelmesek voltak, és támogattak végig, nagyon hálás vagyok, és azoknak is, akik őszintén elmondták a véleményüket!

Az új fejezet már készül!
Kellemes nyarat kívánok nektek!
Puszi, ~E

52. fejezet - Új esély

Drága Olvasóim!
Sok idő elteltével, ismét itt vagyok. Nem akarok belefolyni a részletekbe, hogy miért, de a vizsgákon kívül a magánéletemben történtek dolgok, amik miatt nem nagyon volt kedvem leülni a gép elé. Életkedvem egyenlő volt a nullával, de már minden rendben. A lényeg, hogy sajnálom, de most már itt vagyok és az újabb fejezet is!

Amióta nem jelentkeztem, történt velem egy-két dolog. Voltam a padlón, voltam a felhők felett is. Szerintem ez a legrosszabb, ha egyszer minden túl rossz, utána tökéletesen jó, aztán megint jön a rossz, és így tovább. Nem volt középút. Megkönnyebbültem, hogy a vizsgákon túl vagyok, most már jön a nyár, a pihenés. Nincs sok hátra! :) Remélem, jól telt az elmúlt időszakotok!

Jó olvasást!
Puszi, ~E

Végignézek Lisan, majd tekintetemet Harryre vezetem. Lassan elhúzódok tőle, felállok, s ő gyorsan elteszi a férfiasságát.

- Lisa, te mit keresel itt? Nem tanítottak meg kopogni? - siet oda hozzá, s elkezdi kifelé tolni őt a szobából.

Végig a lányt nézem, aki vággyal teli szemekkel pásztázza a barátomat. Azonban az én fejemben csak folyamatosan újrajátszódik a mondat, amivel bejött. Jöttem, hogy kiengeszteljelek.

Harry, Lisa derekára teszi a kezét, miközben vezeti ki, majd átmennek a konyhába, én pedig csak állok, mint egy darab fa. Lehet, hogy Harry megalázva érzi magát, de szerintem közel sem annyira, mint én. A karomat tenném rá, hogy volt, vagy ne adj isten még mindig van közöttük valami. És ha így van, én összetörök. Nagyon.

Leülök a fekete bőr kanapéra, idegességemben a tenyeremet kezdem kapargatni, az ujjaimat tördelni. A mellkasom fáj, a látásom a könnycseppek miatt homályosodni kezd. Nem akarok odamenni hallgatózni, mert tudom, hogy olyat hallanék, amitől teljesen összetörnék. De lehet, hogy pont az kell nekem, hogy összetörjek?

~ Harry Styles ~

- Normális vagy?! - érünk be a konyhába, s a karját erősen megszorítom, mire felszisszen. - Mégis mi a faszt csinálsz itt? Ráadásul úgy nézel ki, mint egy kurva!

- Csak jöttem beszélgetni!

- Beszélgetni?! - a dühtől nehéz visszafognom magam, hogy ne kiabáljak, de megpróbálom. A homlokomon meg szerintem már kiduzzadtak az erek, ahogy a nyakamon is. - A kiengesztelés szerintem nem beszélgetést jelent!

- Jó, de na... - teszi a kezét a mellkasomra, majd a falnak tol, s közel jön hozzám. Összeszorítom a fogaimat, ahogy a szemébe nézek, gyorsan veszem a levegőt, s a kezeim ökölbe szorulnak. - Sajnálom.

- Mit? - sziszegem.

- Azt, hogy úgy rád másztam. Csak ott voltál, és... annyira kívántalak, nem tehetek róla.

Tekintetemet le se veszem a szájáról, légzésem számát nem tudom csökkenteni.

- Ennyi? Akkor mehetsz is! - fogom meg a karját és elkezdem tolni.

- Harry! - néz a szemembe. - Nem akarlak elveszíteni!

- Pedig el fogsz, ha így folytatod! Ha ilyen ruhákban jössz ide... - mutatok a pólójára, amiből kivan a fél melle. Dühös tekintetemet mélyen az övébe szegezem, várom, milyen reakciót váltok ki belőle. A leglogikusabb az lenne, ha hátat fordítana és elmenne végre. Akkor az én helyzetemet is könnyítené.
Nem szól semmit, egy kicseszett szót sem. Csak hatalmas szempillái alól les fel rám. Megbánást látok tekintetében, vagy valami hasonlót. Nem tudom pontosan, de ilyet még nem tapasztaltam nála.
Tényleg megbánta volna?
- Te vagy az egyetlen... - mondja halkan, szinte leheli. Összeráncolom a szemöldökömet. Hallottam és tisztán értettem a szavakat, csak a jelentésüket nem. Miért lennék én az egyetlen?
- Becky?
- Becky nem törődik velem... Folyamatosan pasizik, én pedig...
- Neked is ezt kellene tenned - vágok szemtelenül a szavába. Kissé meggyötört arccal néz fel rám. Valami rosszat mondtam?
- Már elegem van abból. Rengeteget pasiztam, egy normális sincs.
Ezt vehetem sértésnek? Mindegy, nem nagyon érdekel. Az ő véleménye meg főleg. Vagy....mégis?
- Miért ne lennénk normálisak? - fonom össze a karjaimat a mellemen. Látom, hogy tekintete a mellkasomra vándorol és nyel egy nagyot, majd ismét felnéz rám.
- Ne értsd félre, nem rád gondoltam. Csak úgy általában, akikkel összefutottam egy-két alkalomra.
- Talán, ha nem adnád magad egy-két alkalomra, a pasik is emberszámba vennének téged, és megbecsülnének! - oktatom ki, mintha a bátyja lennék. Pedig nem, semmi közünk nincs egymáshoz. Barátok vagyunk, és kész. De még közeli barátoknak sem mondanám, inkább csak egy haver.
- Lehet... - hajtja le a fejét és felsóhajt. - De ha egyszer elememben vagyok és kívánom a szexet, nem tudok mit tenni.
Nyelek egy hatalmasat. Ha tudná, hogy mennyire imádom, ha egy lány odavan a szexért... Lehet, hogy ezt a beszélgetést abba kellene hagynunk. Most, mielőtt valami hülyeséget csinálok!
- Vegyél vibrátort... - mondom motyogva, s flegmán elfordítom a fejem.
- Van vibrátorom.
Ez a lány egyre jobban izgatja a fantáziámat, ami nagyon nem tetszik nekem. A rosszba fog belerángatni. Bele fog húzni magával a mély gödörbe, ahonnan ő majd kimászik, engem pedig ott hagy. Ismerem az ilyet. Jessica. Nincs szükségem még egy olyan nőre az életemben. Nekem Jenny van, csak ő és senki más!
- Akkor menj haza és dugd fel magadnak! - tolom őt ki erőszakosan a házból, majd rácsapom az ajtót.
Becsukom a szemem, erőt veszek magamon, hogy visszamenjek Jennyhez.
Lassan visszalépkedek a nappalihoz, megállok az ajtóban és tekintetemmel megkeresem az övét. Az ablak előtt áll. Olyan szende és ártatlan. Szomorkásan néz rajtam végig, majd fejét lehajtja, s ujjaival idegesen babrál.
Istenem, szegénykém, mit gondolhat most?
Pár lassú lépést teszek felé, hogy nézzem a reakcióját. Nem mozdul.
Odasietek hozzá, szorosan karjaimba zárom, mire szaggatottan kifújja a levegőt.
- Minden rendben, nyuszi? - simítom ki az arcából a haját. Ezt a becenevet nem kellett volna. Jessica hívott így...
A francba is, mindig üldöz a múltam?!
- Igen - mondja nem túl meggyőzően. - De ne erőltessük... - lép egyet hátrébb.
- Mi? - nézek rá meglepetten, a szívverésem felgyorsul. - Hogy érted?
- Harry, ez már... már nem olyan, mint az elején - csuklik meg a hangja és nyel egy nagyot.
- Nem, ne mondd ezt! - simítom meg az arcát, de elhúzza a fejét. - Kérlek...- lehelem, s érzem, hogy könnyeim utat törnek, de minden erőmet összeszedem, hogy ne sírjam el magam. - Kérlek... - ismétlem erőtlenül. Csak lefelé néz, nem szól semmit. A fejét megrázza. - Szeretlek!
- Én is, de... jobb neked nélkülem... - látom, hogy nehezen ejti ki a szavakat. De miért? Miért mondja ezt, ha neki is fáj?
- Ha az egész Lisa miatt van, ő nem...
- Nem Lisa. Nem is Jessica, nem is Tyra, nem is a többi kurva miatt... Miattam - néz fel rám.
Hogy érti?
- Nekem senki más nincs az életemben, csak te!
- Ezt már nem tudom elhinni neked - nyel egy nagyot. Nem bírom tovább, egy könnycsepp végigfolyik az arcomon.
- Csak ne sírj! - törli le hüvelykujjával.
- Neked ennyi?! Ilyen könnyen elintézed?! Fogadjunk, hogy Louis! Miatta van, tuti, hogy telebeszélte a fejedet hülyeségekkel!
- Nem! Louis törődik velem, nem úgy, mint te! - emeli fel a hangját.
- És te mikor törődtél velem?! - szökik ki belőlem a mondat. Szemei kikerekednek, könnycseppekkel megtelnek. Idegesen kifújom a levegőt, a házban hirtelen nagy csend uralkodik.

~ Jenny Wilkinson ~

Nem bírom tovább. Erőt veszek magamon, hogy földbe gyökerezett lábaim miatt el tudjak indulni.
Elkezdek sietni, azonban beáll elém, megfordít, s egyenesen vadul a falhoz nyom, ami egyszerre fáj és izgató is.
Zihálva nézünk egymás szemébe, s a következő pillanatban már vadul falja az ajkaimat. Kezem életre kel, göndör hajába túrok, ujjaimat beleakasztom és meghúzom. Felnyög, majd végigsimítja a combomat, s felkap. Lábaimmal körbeölelem derekát, vadul csókolózunk tovább.
Észnél vagyok egyáltalán? Tudom, hogy mit csinálok? Szerintem nem nagyon.
A szobájába visz, ahol szó szerint ledob az ágyára, fölém mászik, s a kezeimet lefogja a fejem mellett. Mintha azt hinné, menekülni akarok, pedig ha tudná, hogy ez eszem ágában sincs!
Mélyen néz a szemembe, amitől a szívem összeszorul, s ismét csókolózni kezdünk.
Megfogom a felsője alját, s hirtelen lekapom róla. Tökéletesen kidolgozott, tetoválással borított, napbarnított bőrrel fedett felsőtestét végigsimítom, egészen addig, amíg a kezem meg nem akad az övén. Meg akarom neki mutatni, hogy mennyire törődöm vele!
Erőszakosan fordítom a hátára, egyik lábamat átdobom a csípőjén és lovaglóülésbe helyezkedem. Vágytól csillogó szemekkel, kaján vigyorral figyel.
- Vadulsz? - harap az alsó ajkába.
Lefogom a kezei ugyanúgy, ahogy ő tette, s megcsókolom, miközben mozgatni kezdem a csípőmet.
- Ahh... - hagyja el egy halk nyögés a száját. - Teljesen kikészítesz!
- Az a célom! - suttogom kéjesen a fülébe. Nem tudom, mi van velem...
Kicsatolom a nadrágja övét, majd lehúzom róla. Bokszere már elég szűkösnek tűnik, így kiszabadítom a kis Harryt, s bekapom, miközben végig a szemébe nézek. Egy mély sóhajt követően egy kisebb nyögés hagyja el a száját, ami engem felbátorít, s folytatásra ösztönöz.
Lassan kezdem mozgatni a fejem, miközben a hajamba túr, s erősen belemarkol. A hajamnál fogva diktálni kezdi a tempót, és egyre lejjebb nyomja a fejem, amitől kicsit öklendezni kezdek. Vár pár másodpercet, majd újra kezdi.
- Azt a kurva, de jó vagy! - túr bele a hajamba a másik kezével is, így már két kézzel irányít.
Egyre gyorsabb és keményebb, zihálása sűrűbb és hangosabb. Egy pár keményebb mozdulat után teste megremeg, s megérzem a számban a sós folyadékot. Nagyokat nyög. Lassan végignyalom, miközben a szemébe nézek, s ahogy kapkodja a levegőt, egy pajkos félmosoly jelenik meg az arcán.
Felhúz magához, egy puszit nyom a homlokomra, majd a hátamra fektet és végigsimítja a lábam között. Elvigyorodik, s kapkodva szabadít meg a ruháktól. Végül már teljesen meztelenül fekszem alatta,
- Szeretnéd, hogy benned legyek? - morogja a nyakamba, miközben intenzíven izgatni kezd. Felnyögök és sóhajtozni kezdek, és néhány mélyebb levegővétel között bólogatni kezdek. - Nem hallom!
- Igen, szeretném! - nyögök fel, ahogy feldugja egy ujját, majd lassan kihúzza. Mosolyogva megcsókol, majd lábaim közé fészkeli magát, s hirtelen teljesen betolja magát.
Felnyögök a fájdalomtól, ahogy azonnal lökni kezd. Erőteljesen döfköd, mélyen a szemembe néz, én azonban nem tudom teljesen nyitva tartani. Megremegek minden egyes mozdulatnál, de a tizedik lökésnél már érzem, hogy tágulok, s kevésbé fáj. Kezd a fájdalom élvezetté alakulni, így testemet kicsit ellazítani.
- Anyámék haza fognak jönni, sietnünk kell - lihegi, s gyorsan mozog. Lábaimat felteszi a nyakába, s úgy lök tovább, én pedig egyre hangosabban nyögök.
Lábaimat leveszi a nyakából, lehajol és megcsókol, majd őrületes tempóban kezd el mozogni. Körmeimet végighúzom a hátán, sűrű, hangos és kéjes nyögések hagyják el a számat, ami őt látszólag felizgatja. Beletúrok a hajába, és forrón csókolom meg, majd erősen ajkába harapok. Lök kettő erőset, majd kiveszi és az alhasamra élvez.
Zihálva nézek rá, mellkasom gyorsan emelkedik fel és le. Pihegve lehunyom a szemem, majd Harry egy kis pihenés után elővesz a fiókjából egy zsebkendőt, s letörli a hasam, azután lefekszik mellém.
Nem tudom, most mi van.
- Ezt vehetjük egy békülős szexnek? - néz rám a szeme sarkából. Felsóhajtok és nyelek egy nagyot.
- Igen - válaszolok egyszerűen.
- Köszönöm - fordul felém és gyengéden megcsókol.
- Mit? - nézek a szemébe, miközben megsimítom az arcát.
- Az új esélyt. Ígérem, nem fogom elbaszni.