43. fejezet - Felhőtlen boldogság

Drága Olvasóim!

Itt is vagyok az újabb fejezettel! Válaszoltam az összes kommentre, amivel el voltam maradva, és még egyszer sajnálom, hogy az utóbbi időben ennyire szét vagyok esve! Mostanában elég sűrű napjaim vannak, hétköznap is és hétvégén is van programom, de nem akarok magyarázkodni! Mivel megszavaztátok, hogy legyen kérdezz-felelek, JÖVŐHÉT SZOMBAT (március 5.) ESTE 7-IG VÁROM A KÉRDÉSEKET e-mailben (direction.xx@gmail.com). Akármilyen témával kapcsolatban kérdezhettek, és én őszintén válaszolok, aztán egy bejegyzésben kiteszem a kérdéseket a válaszokkal együtt. A kérdésekhez nem írok neveket, hogy kitől érkeztek! :)

Az elmúlt hét számomra vegyes érzelmeket hozott. Voltam nagyon boldog és nagyon szomorú is, de mostanra mindkettő elmúlt. Kicsit kezdem úgy érezni, hogy az életem jobbra fordult, de nem akarom elszólni magam, és csak reménykedem, hogy nem lesz rosszabb! Remélem, hogy jól telt a hetetek! :)
Jó olvasást!
Puszi, ~E

Anyával egymással szemben ülünk a konyhában. Annyi kérdés kavarog a fejemben, annyi mindenre kíváncsi vagyok, de egyszerűen nem jön ki egy értelmes mondat se a számon.

- Én... Annyira, de annyira sajnálom - szólal meg végül, remegő hangon. - Szörnyen érzem magam amiatt, ami történt. A múltam miatt. Minden az én hibám.

Néz rám, de én nem tudok megszólalni. Egy nyikkanást sem hallatok.

Felsóhajt és folytatja.

- Tényleg nem akartam, hogy ez legyen a vége. Apád miatt is szomorú voltam, magamra maradtam. Amikor téged elvettek tőlem, én... én azt hittem, megőrülök. Nem engedtek vissza hozzám - megcsuklik a hangja, nyel egy nagyot, s lefelé néz az asztalon lévő kezére, ami remeg. A fogaimat összeszorítom, lassan a kezemet odacsúsztatom és megsimítom. Egy halvány mosoly jelenik meg a száján, s újra felnéz rám.

- Nem olyan rég tudtam meg, hogy örökbe fogadtak. Ha már rég tudom, megkerestelek volna..

- Semmi baj, édesem - néz rám. - Harry felkeresett, és ahogy elmondta, mi történt, azonnal összeszedtem magam és jöttem vele. Kerestelek mindenhol, de nem találtalak... Igazából évekkel ezelőtt feladtam a keresést. A keresést, de nem a reményt! Mindig is tudtam, hogy egyszer újra látni foglak. És... mindig is elképzeltem, hogy milyen gyönyörű lehetsz. És nagyon gyönyörű vagy - mosolyodik el.

- Ezek után mi lesz? - váltok gyorsan témát, mielőtt a külsőmről kezdenénk el beszélgetni.

- Szeretném, ha itt maradnál. Itt jó dolgod van, én nem tudnálak eltartani, nincs annyi pénzem... - süti le a szemét. - De szeretném, ha gyakran találkoznánk, hogy tudjam, jól vagy!

- Jól van - egyezek bele, miközben egy aprót bólintok.

Hosszasan nézem őt. Lehetetlen, hogy ez most komolyan így történik. Nem álmodom? Nem hallucinálok?

Furcsa, hogy most tényleg a saját anyámmal beszélgetek. Hogy itt van, él, és hozzám ér. Ez hihetetlen. Túl szép, hogy igaz legyen.

Egyáltalán ő az igazi anyám? Nem lehet, hogy Harry csak felbérelt valakit, hogy eljátssza?
Ha így van, én hatalmasat csalódnék benne. Bár, nem hiszem, hiszen érzek valamit, amikor ez a nő rám néz. Látok benne valamit.

- Most azt hiszem, mennem is kell, de mit szólnál ahhoz, ha holnap csinálnánk valamit? Várj, megadom a telefonszámom, és hívj fel, amikor gondolod! - vesz elő egy kis cetlit és egy tollat, ráfirkantja a számát, amit aztán a kezembe nyom. Elmosolyodok.

- Úgy lesz.

Mindketten felállunk, magához von, megölel, s én szorosan viszonozom.

- Szia, kislányom - súgja a fülembe. Nyelek egy nagyot, s becsukom a szemem.

- Szia, anya - lehelem. Lassan elenged, megsimítja az arcomat, miközben lágyan elmosolyodok.

- Várom a hívásodat - ad egy kis puszit a homlokomra, majd kikerül és elmegy.

Én pedig ott állok. Szótlanul. Mozdulatlanul. Még levegőt is elfelejtek venni. Ezernyi dolog pörög végig az agyamon.

Valaki megérinti a vállamat, mire összerezzenek, s hirtelen megfordulok. Harry áll ott, kérdően néz le rám.

- Minden rendben?

Hirtelen a nyakába ugrok, szorosan ölelem. A könnyeim utat törnek maguknak, s lefolynak az arcomon.

- Annyira köszönöm! - nyomok egy nagy, cuppanós puszit az arcára, mire halkan felnevet.

- Ez a legkevesebb, érted bármit, kicsim! - néz a szemembe. Egy nagyot dobban a szívem és elmosolyodok. - Szeretlek.

- Én is szeretlek! - csókolom meg hosszasan.

Mikor ajkaink elválnak, megpillantom Louist, aki mellettünk áll és halványan mosolyogva néz.

- Te is benne voltál, igaz? - nézek rá.

- Hát... - vonja meg a vállát. - Harry felhívott, hogy minél tovább tartsalak távol, és majd amikor szól, akkor jöjjünk.

Ránézek Harryre, aki édesen mosolyog, mint mindig.

- Köszönöm neked is, Louis! - ölelem meg. Látom, hogy meglepődik, de lassan visszaölel. - Köszönöm!

- Igazán nincs mit - mosolyodik el halványan.

Elengedem őt, kifújom a bent tartott levegőt és ránézek az órára.

- Ömm... a jelenlegi családom ma jön haza, szerintem sütök nekik valamit - ugrándozok a konyhába.

Előveszem a muffinhoz a hozzávalókat, majd elkezdem csinálni.

- Jó látni, hogy ilyen boldog vagy - ölel át hátulról Harry, miközben elkezdem összekeverni a hozzávalókat. Elmosolyodok és felkuncogok.

- Nagyon hálás vagyok, Harry.

- Azt szeretném, ha boldog lennél.

- Az vagyok - mosolyodok el.

~ Louis Tomlinson ~

Mosolyogva nézem, amint Harry öleli Jennyt. De ez a mosoly nem szívből jön. Örülök, hogy boldog, de fáj, hogy nem miattam. Miért nem tudok túllépni rajta?

- Srácok, én mentem... - szólalok meg halkan, de ők csak ölelkeznek és halkan kuncognak. Felsóhajtok, zsebre vágom a kezem, s lehajtott fejjel kiballagok.

A parfümje rajta maradt a pólómon, ezt szívszorító érezni.

Elballagok a már jól ismert kocsma mellett. Megállok az ajtónál, s nézem. Felsóhajtok. Most megint visszaeshetek, lehetek alkoholista, sajnáltathatom magam.

- Louis William Tomlinson! - hallok egy ismerős hangot a hátam mögül, mire megfordulok. Becky az, fut felém, mögötte pár méterrel lassan sétál Lisa.

- Becky! - mosolygok, s széttárom a karjaim, mire ő a nyakamba ugrik. Felemelem, s megforgatom őt. - Hiányoztál! - engedem őt el, s rámosolygok.

- Te is, törpe tacskó!

- Na, nem is vagyok olyan alacsony!

- Dehogynem - nevet, majd hátranéz a barátnőjére, aki lassan odaér hozzánk. Végigpillantok rajta. Még mindig dögös. Akaratom ellenére is az ajkamra harapok, majd mikor végigmérem őt és végre a szemébe nézek, látom rajta a pajkosságot.

Ilyen érzés egy ex szemébe nézni.

Már nem érzek semmit, csak szexuális vágyat. És nagyon remélem, hogy ő is, mert nincs kedvem megint balhézni, mint minden találkozásnál.

- Szia, Louis - köszön kissé flegmán.

- Szia, Lisa - válaszolok ugyanolyan stílusban.

Már röhejes, ha eszembe jut, mit tett velem. Hogy a szemem láttára csalt meg. Egy buliban, az asztalon táncolt hiányos öltözetben, nem egy pasihoz dörgölte a baszni való kis testét. Az a vicc az egészben, hogy nem is fáj, nem is hiányzik. De ő mindig cirkuszol, pedig ha jól tudom, van barátja.

- Most, hogy ezen is túl vagyunk - teszi a kezét a vállamra Becky -, elmehetnénk Harryhez.

- Jennynél van - mondom egyhangúan.

- Oh, annál a kis csövesnél? - kacag fel kínosan Lisa.

- Hogy mondod? - nézek rá komolyan.

- Jenny egy nyomorult kis csirke.

- Ő legalább nem ribanc! - szorul ökölbe a kezem akaratom ellenére. Nem akarom, hogy ócsárolja Jennyt. Jenny aranyos és kedves lány, Lisa ellentéte! Nem is értem, hogy lehettem vele. Csak baszni jó, de egy idő után már azt is megunom vele. De akkor sem viselem el, hogy így beszéljen Jennyről!

- Gyerekek, gyerekek, nem kell a feszkó! - áll közénk Becky. - Irány arra! - mutat az egyik irányba.

- Jennyék arra laknak - mutatok a hátam mögé, mire Becky megfordul.

- Vagyis arra! - indul el, s húz minket maga után.

Félek, hogy Lisa valamit fog tenni Jennyvel, valamit, ami elrontja a boldogságát. De ha ezt fogja tenni, esküszöm, hogy megfojtom!

42. fejezet - Édesanya (második rész)

Drága Olvasóim!
Meghoztam a 42. fejezet második részét. Mivel ez sem teljes fejezet, ez sem lett olyan hosszú, de jövőhéten már teljes hosszúságúval érkezem! Jenny életében hamarosan változás fog bekövetkezni, amikor megkezdődik az iskola. De még nincs lezárva az édesanya-dolog sem, szóval egy darabig nem fogtok unatkozni, remélem. :)

Az elmúlt hetem viszonylag jól telt, bár kicsit beteg voltam. Tegnap buliztam - megint. Igen, tudom, rengeteg a pia és a buli, de ha nem vagyok fiatal és hülye, nem lehetek majd öreg és bölcs. :D Körülbelül egy éve volt olyan időszakom, amikor teljesen magamba voltam zuhanva, szinte már depressziósként viselkedtem. Sokszor fordult meg az a kérdés a fejemben, hogy miért élek? De összeszedtem magam és rájöttem, hogy az életemet én irányítom, és ha jól akarom magam érezni, akkor jól is fogom! És sokkal jobb így, mindent szebbnek látok. Csinálok őrült dolgokat, de az őrültségekből születnek meg a legjobb emlékek. :) Szóval nektek is azt tanácsolom, hogy legyetek boldogok, csináljatok őrültségeket, hogy évek múlva legyen min nevetni! :)

Remélem, nektek is jól telt az elmúlt hét.

Jó olvasást!
Puszi, ~E
U.i.: A kommentekre már nagyon rég nem válaszoltam, de még a héten be fogom pótolni! Valamint a mostani közvélemény-kutatás arról szól, hogy legyen-e kérdezz-felelek? Úgy képzeltem el, hogy feltesztek nekem kérdéseket - akármivel kapcsolatban, ami érdekel -, és én őszintén válaszolok rá! Ha megszavazzátok, hogy legyen, a részleteket jövőhéten leírom! :)

Pontban 8 órakor kimegyek az ajtón, s Louis a kapuban vár. Veszek egy mély levegőt, majd egy mosolyt varázsolok az arcomra és lassú léptekkel megyek felé. Tekintete szinte éget, alig bírok ránézni. Zavarba ejt.

- Csini vagy - bókol, amint odalépek mellé.

- Köszi - tűröm zavartan a hajamat a fülem mögé. Kellemetlen ez a helyzet. Oké, Louis számomra egy barát, de amikor a szemébe nézek, valamiért mindig előjönnek a képek. Az emlékképek. Emlékszem a csókjára, az érintésére, a szexre. Csak arra vagyok kíváncsi, hogy az ő fejében mi járhat. Vajon ő is emlékszik? Ő is már csak barátként tekint rám?

- Mehetünk? - szólal meg, mire elkalandozó gondolataim visszatérnek a Földre.

Bólintok, majd szótlanul elindulunk egymás mellett. Zsebre tett kézzel, lefelé nézve rugdos mellettem egy kisebb kavicsot, de látom rajta, hogy nagyon gondolkodik valamin. De nem akarok rákérdezni, félek, hogy rosszul jönnénk ki belőle. Ha valamit nagyon el szeretne mondani, úgyis elmondja.

Csak egy baj van.

Én nagyon kíváncsi ember vagyok!

Lassan megérkezünk a Starbucksba. Nem gyakran járok ide, évente maximum kétszer.

Louis rendel két kávét, majd leülünk egymással szemben. A szemébe nem merek nézni, inkább felemelem a poharamat és belekortyolok.

- Harryvel minden oké? - szólal meg pár percnyi kínos csend után.

- Persze - vágom rá talán kicsit túl gyorsan, amit gyanús még nekem is. Nem tudok hazudni.

Felsóhajt és az asztal tetején megsimítja a kézfejemet.

- Tudod, attól, hogy most már csak barátok vagyunk, nyugodtan elmondhatsz nekem mindent. Meghallgatlak, és segítek, ha tudok - néz rám, de én csak az ujjait figyelem, amik gyengéden simogatnak.

Nyelek egy nagyot, majd erőt veszek magamon és végre a tekintetemet az övébe fúrom.

- Nem tudom, hogy... hogy féltékenynek kellene lennem, vagy sem.

- Miért kellene? - ráncolja a szemöldökét.

- Van Harrynek az unokatestvére, vagy ki, az a Becky.

Louisnak felcsillan a szeme és elmosolyodik.

- Becky imádni való lány! Régen rengeteget hülyéskedtünk! Rá nem kell féltékenynek lenned.

- Nem rá vagyok, hanem... a barátnőjére, Lisara.

- Oh, Lisa... - bólint egy aprót és elhúzza a kezét az enyémről. - Mit csinált?

- Elég feltűnően nyomul Harryre, ami őszintén szólva kiakaszt. Pedig ahogy hallottam, van barátja. Lisa gyönyörű és laza és menő, és... ah, minden megvan benne, amire Harry vágyik! - könyökölök és megtámasztom a fejem.

- Amire Harry vágyik, az te vagy - néz rám komolyan. - Hidd el nekem, nálam jobban senki nem ismeri, még soha senkit nem szeretett ennyire, mint téged.

Egy nagyot dobban a szívem.

- De Lisa...

- Lisa nem számít! - vág a szavamba. - Már bocsánat - köszörüli meg a torkát. - Mindegy, ne beszéljünk róla... - iszik a kávéjába.
Látom, hogy valamiért kissé feszült lett. Gondolom, ő sem bírja Lisat. Mindegy, inkább ezzel a témával nem is akarok tovább foglalkozni, mert csak tovább idegesíteném magam.
- Szóval ne legyél féltékeny, Harry csak téged szeret, jó? - néz komolyan a szemembe. Sóhajtok és egy aprót bólintok.
Elfogyasztjuk a kávét, majd Louis előhúzza a zsebéből a telefont, s rápillant a kijelzőre.
- Öö... még van kedved egy kicsit sétálni? - néz rám.
- Szerintem már lassan mennem kellene, de.... jó, még egy séta belefér - mosolygok halványan.
Elvégre Harryt úgyse izgatja, hogy épp kivel vagyok és mit csinálok...
Kimegyünk a kávézóból, s elindulunk az egyik irányba. Nem tudom, merre megyünk, és szerintem Louisnak sincs kijelölt célja, de legalább nem unatkozunk. Viszont valamiért folyamatosan a telefonját nézi, mintha fontos üzenetet várna. De mégis kitől?
Egész úton nem szól semmit, s én is csendben ballagok a járdán. Csak egyenesen megyünk. Nézem az autókat, az embereket, néha hallom, amit beszélnek. Vitatkoznak, szerelmeskednek, bánkódnak, nevetnek. Minden embernek más és más érzés látszik az arcán. De vajon mit érezhetnek igazán, legbelül? Mert az az ember, aki mosolyog, nem biztos, hogy boldog. Ezt már megtanultam. Minden embernek megvan a saját magánélete, amit kívülről nem látunk, mégis elítéljük.
A kisgyermekek boldogan sétálnak anyukájuk kezét fogva, de a szülő arcán látszik a fáradtság. Nincs a világon igazán boldog ember, csak a gyerek. A gyerekeknek nincsenek gondjaik, ők boldogan élnek, még nem fogják fel az élet rossz részét. Mert az életnek van jó és rossz része. Azt pedig a sors dönti el, hogy kinek mennyit ad a jóból, és mennyit a rosszból. Én sok rossz után kaptam egy jót, Harry személyében. De a jót megtartani néha sok rosszal jár. A kérdés, hogy megéri-e? Még szép, hogy igen! Kitartok Harry mellett, mellette bármennyi rosszat el tudnék viselni. Fáj, de nem annyira így, hogy mellettem van.
Louis telefonja pittyegni kezd, ami megszakítja a gondolatmenetemet.
- Ó, van egy kis dolgom, ne haragudj! Hazakísérlek, jó? - néz rám.
- Jól van - bólintok egy aprót.
Hazafelé kicsit gyorsabban szedjük a lábainkat. Fogalmam sincs, milyen dolga van, de nem kérdezek rá, elvégre nem rám tartozik.
Megérkezünk, s ahogy bemegyek az ajtón, egy női hangot hallok a konyhából, amint Harryvel beszélget. Összeráncolom a szemöldököm, s lassan megyek befelé, és ami még érdekes, hogy Louis is jön utánam.
Nem úgy volt, hogy dolga van?
Belépek a konyhába, a nő rám néz és elmosolyodik. Vékony, barna hajú, nálam pár centivel magasabb hölgy áll fel a székről. Szemei karikásak, s látszik rajta, hogy nem él egészségesen.
- Jenny - szinte leheli. Nyelek egy nagyot. Átfut az agyamon az a bizonyos lehetőség. De nem, az nem lehet.
Remegő kezeit az arcomra simítja, amitől furcsa érzés járja át a testem. A szemébe nézek.
- Harry... - suttogom, ugyanis beszélni nincs erőm.
- Jenny - lép mellénk Harry -, bemutatom neked az anyukádat.
Ahogy ez a mondat elhagyja a száját, a szemeim megtelnek könnyekkel, gyorsan utat törnek maguknak és lefolynak az arcomon.
- Jenny! - ölel magához hirtelen szorosan, amit rögtön viszonozok. Olyan furcsán érzem magam, még sose volt ilyen. Mintha megnyugodnék, de mégis zaklatott lennék.
Itt van az anyám. Az én anyukám. Az igazi.
Harryre pillantok, aki mosolyogva figyel minket. És azt hiszem, most kezd összeállni a kép.
- Azért hagytad, hogy elmenjek Louisval, mert ezt te szervezted? - engedem el lassan anyát és Harryre nézek. Bólint.
- Nagyon rendes barátod van - mosolyog édesanyám. - Szerencsés vagy, Jenny. És... Istenem, annyi mindent tudnék még neked mondani! De főként azt, hogy sajnálom! Rettenetesen sajnálom, ami történt! - néz rám, látom, hogy a könnyeivel küszködik.
- Nem kell sajnálnod! - nézek rá.
Harry megköszörüli a torkát.
- Mi Louisval kimegyünk egy kicsit, beszélgessetek csak - nyom egy puszit a homlokomra, majd kikerül és kimennek.
Anyára nézek. Azt hiszem, hosszú beszélgetés elé nézek...

42. fejezet - Édesanya (első rész)

Drága Olvasóim!
Megint kezdhetnék magyarázkodni, hogy miért nem jelentkeztem, de gondolom, a magyarázkodásaimtól már a falra másztok. Minden összejött, főleg a Valentin nap vette el az időmet, és most is csak egy fél részt tudok hozni. Nem volt időm többet írni, de a második fele hosszabb lesz és sokkal izgalmasabb, és nem akartalak titeket - megint - új fejezet nélkül hagyni. És nagyon-nagyon-nagyon, sőt, még annál is jobban sajnálom! Remélem, még nem pártoltatok el tőlem!

Az utóbbi 1-2 hetem egész jól telt. Rám talált a szerelem, amiről azt hittem, sose jön el. Ez miatt nagyon boldog vagyok, viszont érzek egy kis hiányt is az életemben, az pedig a 1D miatt van. Hiányoznak az újabb koncertvideók, meg minden. De várom, hogy újabb album jelenjen meg, még akkor is, ha csak 2 év múlva. :) Remélem, hogy nektek is jól telt az elmúlt pár hét, és még egyszer nagyon sajnálom!
Jó olvasást!
Puszi, ~E

Hajnalban felriadok. A levegőt kapkodom, a mellkasom gyorsan emelkedik fel-le. Verejtékcseppektől csillog az arcom, érzem, hogy a szívem majd' kiugrik a helyéről.

Magam mellé pillantok. Harry békésen szunyókál. Nyelek egy nagyot, s megjelenik előttem egy kép.

Rémálom.

Baleset.

Mentők.

Sírás.

A fejemhez kapok. Megálmodtam a balesetet. Olyan, mintha újraéltem volna.

Kimászok az ágyból, lemegyek a konyhába, hogy igyak egy kis vizet. Felkapcsolom a villanyt, kiveszem a hűtőből a vizet, majd a pultnak támaszkodok, s belekortyolok. Nagy levegőt veszek, amit utána lassan fújok ki. Nem tudok megnyugodni. Csak egyetlen név jár a fejemben: Nina Simpson.

- Hát te mit csinálsz itt? Hajnal van - jön be kómásan Harry, mire rákapom a tekintetem. Most is tökéletesen néz ki, mint mindig. Haja rendezetlen, mégis tökéletes. Tetoválásokkal díszített, napbarnított bőre szinte kiált azért, hogy megérintsem. Ahogy hosszú ujjaival beletúr a hajába, izmai megfeszülnek a karjában, amit öröm nézni. Egyetlen bokszer takarja a testét, de tekintetemmel azt is leveszem róla.

Teljesen eltereli a figyelmem.

Odalép hozzám, az ajkaimra ad egy puszit, majd ahogy elhúzza a fejét, szinte érzem, hogy ég a szám.

- Felriadtam, rosszat álmodtam - motyogom. - Szerintem most... elmegyek kicsit sétálni.

- Ilyenkor? - húzza fel a szemöldökét, majd kinéz az ablakon és újra rám.

- Igen. Kell egy kis levegő - kerülöm ki, majd felszaladok a szobámba, felveszek valamit, ami éppen a kezembe akad, s elindulok. Már kezd feljönni a Nap. Az utcán nem jár annyi ember, mint napközben, így sokkal nyugisabb minden. Én valahogy mégsem tudok megnyugodni. Harry csak akkor tudja elterelni a figyelmemet, amikor velem van.

Muszáj kiderítenem, mi van az anyámmal, különben megőrülök.

Este jönnek haza a jelenlegi szüleim. De most nincs kedvem a társaságukhoz. Sajnálom, hogy ott kellett hagynom a nagyit. És még itt van ez a Lisa is. Irritál. Látom, hogy néz Harryre, szinte hallom a mocskos gondolatait.

A parkhoz érek. Messziről látom, hogy valaki kocog felém. Egyre közelebb jön, kirajzolódik az alakja. Louis az. Elmosolyodok, ahogy meglátom, lelassít mellettem és megáll.

- Szia - köszön kicsit lihegve és végignéz rajtam. - Ilyen korán?

- Ezt én is kérdezhetném - vezetem végig rajta a tekintetemet. Szürke pulcsit visel szürke melegítőnadrággal. Tincsei a homlokára tapadnak az izzadságtól, amit a korai edzés okozott.

- Jó feszültséglevezetés - nevet kicsit, bár látom, hogy ez a nevetés nem valódi.

- Feszült vagy? - nézek rá.

- Hát... - vakarja meg a tarkóját. - Nem, csak... mindegy, ettől megnyugszom és sokkal jobban érzem magam. És mellesleg egészséges is! Veled minden rendben? Látom, hogy van valami - fürkészi az arcomat.

- Nincs. Minden rendben, tényleg - erőltetek egy mosolyt, és amennyire csak tudom, eljátszom, hogy minden oké. - Egyszer megihatnánk valamit valahol - terelem a témát, és más nem jutott eszembe.

- Ha gondolod, pár óra múlva elmehetnénk egy kávéra.

- Öö.... oké, persze, mehetünk - egyezek bele. Most már amúgy se tudnám visszautasítani, meg amúgy is rég beszéltem vele kettesben, és attól, hogy szakítottunk, nem szeretném elveszíteni.

- Akkor 8-ra elmegyek érted, jó?

- Jól van - bólintok egy aprót és elmosolyodok.

- Akkor... addig is szia - mosolyog és tovább kocog. Utána nézek, felsóhajtok és tovább megyek.

Kellemes az idő, nincs túl meleg. Gondolkodásra pont alkalmas.

Az életemben egyetlen jó dolog van, az pedig Harry. És a rossz dolgok? Becky, Lisa, anya, iskola, tükör... Még mindig rosszul vagyok magamtól, és hihetetlen, hogy Harry így szeret. Nem tudom felfogni, elfogadni és megérteni. Lisa pedig... gyönyörű, vagány és jó az alakja. Motorozik. Egy motoros nő minden férfi álma, nem? Harryé biztosan... Bár a tegnap esti szex szerintem jó volt, én élveztem, bár neki biztos jobb lenne egy olyan lány, aki nagy mellekkel van megáldva, kerek a feneket és karcsú.

Azt veszem észre, hogy egy könnycsepp legördül az arcomon. Gyorsan letörlöm és becsukom a szemem, s felemelem a fejem. Érzem, hogy a Nap sugarai melegítik a bőrömet, hallom, ahogy a madarak csiripelnek.

Megkordul a gyomrom. Már csak ez hiányzott...

Elindulok hazafelé, s az utolsó lépéseket a házig szinte futva teszem meg. Bemegyek, s finom illat csapja meg az orromat. A konyhából jön.

Leveszem a cipőmet és bemegyek. Harry melegszendvicset süt, s ahogy rám néz, egy félmosolyt ereszt felém.

- Csináltam reggelit, gondoltam, megéhezel a séta közben - nyom egy puszit a homlokomra.

- Egy kicsit - hazudom és nyelek egy nagyot. - Köszönöm - mosolygok halványan, majd lenézek. - Izé... összefutottam Louisval. Mondta, hogy 8-kor elmehetnék vele meginni valamit... - nézek rá. Félek a reakciójától.

- Jól van, menj csak - mondja egyszerűen, ami kicsit furcsa. Nem zavarja, hogy Louisval megyek? Nem féltékeny?

- Biztos? - nézek rá.

- Persze, nem tartalak vissza - teszi a tányérra a melegszendvicset. Az arcát fürkészem, de nem látok rajta semmi sértődésre utaló jelet, ami őszintén szólva kicsit bánt. Nem tudom, miért, de zavar, hogy nem féltékeny. Mintha nem is érdekelné őt. Pedig Louisval együtt is voltam... Mindegy, talán jobb is így.

Leülök, s elkezdek enni.

- Hm, finom lett.

- Ez a specialitásom! - mosolyog, mire kissé elnevetem magam. Ő is leül velem szemben, s elkezd enni. - Délutáni program?

- Nem tudom még. Ötlet? - nézek rá.

- Becky mondta, hogy átjönnének hozzám pizzázni és filmezni.

Nyelek egy nagyot, de próbálom nem kimutatni, hogy ez mennyire felbosszant.

- Oké - csak ennyit nyögök ki.

- De még előtte van egy kis dolgom... - mosolyodik el Harry sejtelmesen.

- Mi? - nézek rá.

- Az mindegy - legyint, s megtörli a száját a szalvétába.

Látom, hogy valamiben sántikál, viszont azt hiszem, emiatt kicsit félek...

Internet nélkül

Drága Olvasóim!

Sajnálom, hogy nem jelentkeztem, de egész hétvégén nem volt internet, ami miatt nem tudtam megírni a részt, amit rettenetesen sajnálok. De most elkezdem írni, szóval még hétköznap megpróbálom hozni, ígérem! Addig is legyetek jók!
Puszi, ~E