2015. november 29., vasárnap

33. fejezet - Tökéletes

Drága Olvasóim!
Meghoztam a 33. fejezetet. Inkább az elején nem mondok róla semmit, de remélem, hogy mire a végére értek, mindenki mosolyogni fog. :) Bár nem lett hosszú, de most többnek nem kell történnie. Köszönöm szépen a 123 feliratkozót, és a csodálatos kommenteket! Nagyon jól esik, hogy vagytok nekem, és ezt soha nem fogom tudni elégszer megköszönni! Remélem, hogy ezek után is mellettem maradtok!
Az elmúlt hetem nekem viszonylag gyorsan és jól telt. Igazából nem történt semmi különös, csak a tegnapi buli. Arról csak annyit mondanék, hogy egy ideig kerülöm az alkoholt. Bár mikor már kezdem kicsit magamhoz térni, egész jó volt. Igazából volt 1-2 dolog, amit megbántam, de hónapokkal később visszagondolva jót fogok nevetni saját magamon. :D
A kommentekre még nem volt időm - se erőm - válaszolni, de a héten bepótlom!
Remélem, tetszeni fog, jó olvasást! :)
Puszi, ~E

Összeszedem magam, és egy mély sóhaj után felmegyek a szobámba. Ám ahogy benyitok, Louis a kezében lévő naplómat hirtelen összecsukja és riadtan néz rám.
- Mit művelsz?! - sietek oda és kikapom a kezéből. - Te elolvastad a naplómat?!
- Én csak...valami nyomta a hátamat, és...
- Azt kérdeztem, hogy elolvastad-e?! - emelem fel a hangom, mire megszeppenve néz rám. Hallgatása mindent elárul. Tudja minden titkomat. Tud mindent. Tudja, mit gondolok róla, Harryről és magamról. Tudja, mi játszódik le bennem.
- Jenny, sajnálom, de annyira aggódom érted - áll föl és a kezeit az arcomra simítja. Most nem nyugtat meg, inkább csak felbosszant a törődése, így ellököm a kezeit.
- Ebben van minden, a magánéletem, a gondolataim, az érzelmeim, amik csak is kizárólag rám tartoznak! - veszekszem. Szörnyen idegesít a tudat, hogy már mindennel tisztában van. - Ki vele, mit tudtál meg, amit később fel akarsz ellenem használni?
- Semmit! .... Na jó, egyedül annyit, hogy Harry miatt... hánytatod magad, amit szerintem rohadtul nem kellene csinálnod! - kezd ő is feszült lenni.
- Nekem már nincsenek titkaim előtted, szuper, most te jössz! - nézek rá.
- Tényleg? Jó, ha ezt akarod. Az elején megjátszás volt, amit veled csináltam, hogy elfelejtsd Harryt, és az eredeti terv szerint dobnom kellett volna téged, amikor valamennyire túl vagy rajta. De közben beléd szerettem, és már nem akarlak elhagyni.
Azt hiszem, az utolsó mondata már el sem jut az agyamig, ugyanis egy világ törik össze bennem amiatt, hogy minden csak megjátszás volt. Már hozzászokhattam volna a megalázáshoz. Sose értettem, mit akar tőlem Louis, de most már minden világos. Vajon pénzt kapott érte?
- Jó, akkor innentől kezdve semmit nem kell megjátszanod! El is mehetsz, nem akarom a te életedet is megkeseríteni! - szinte kiabálok, miközben a könnyeimmel küszködök. Összeráncolt szemöldökkel néz rám.
- Nem hallottad? Azt mondtam, hogy most már nem akarlak elhagyni, mert megszerettelek.
- Hazudsz! Nem szerethetsz ilyen dagadt disznót, mint én!
- Na jó, ebből elég - fogja meg a karomat, s a tükör elé ránt, majd mögém áll. Végignézek magamon, azonban tekintetemet rögtön oldalra kapom.
Undorító vagyok.
- Figyelj rám - mondja már lágyabban, s kezét a hasamra simítja, amit reflexszerűen behúzok. Gyengéden felhúzza a pólómat. - Mutasd meg, mi nem tetszik a hasadon.
- Ez itt - mondom szipogva, miközben belecsípek a sok feleslegbe.
- Ilyen mindenkinek van. Nézd, nekem is - mutatja meg, majd ismét megsimogatja a hasamat. - Én szeretem a hasadat. Aranyos.
- Nem aranyos. Undorító.
- Őszintén beszélek - néz a tükrön keresztül a szemembe. Felsóhajtok. - Csak higgy nekem, kérlek. Semmi hátsó szándékom nincs.
Végignézek magamon és nyelek.
- Nézd meg a melleidet - fogja meg óvatosan. - Gyönyörűek. Mit nem szeretsz rajtuk?
- Semmit. Annyira... rondák - fintorgok.
- Szerintem nagyon szépek, nincs bennük semmi hiba.
Lassan végigcsúsztatja kezét a testemen, s megsimítja a combomat.
- Formásak, akárcsak ez - fordít oldalra és megfogja a fenekemet. - Nem lapos, és mégsem egy Nicki Minaj fenék. Egy olyan szelíd lánynak, mint te, ez pont megfelelő. Sőt, tökéletes! És végül az arcod - fordít maga felé és a szemembe néz. - A bőröd bársonyos, a szemeid annyira vadítóak, mégis ártatlanságot sugallnak. A mosolyodtól eláll a lélegzetem - két ujjával felfelé görbíti az ajkaimat. - Imádom, amikor mosolyogsz.
Kezét végigsimítja az arcomon, majd a hajamon.
- A hajad puha és mindig virágillata van. És neked is.
Egy szót sem tudok szólni, csak állunk és egymás szemébe nézünk. Nem tudom, hogy elhiggyem-e, amit mond. Bár őszinteséget olvasok le az arcáról, nehéz hinni neki. Nem azért, mert sokszor átvert volna, hanem mert tisztában vagyok azzal, hogy milyen vagyok. Nehezen fordul meg a fejemben az, hogy mi van, hogy ha igazat mond, és tényleg szeret? Hogy valamilyen oknál fogva tetszik neki, amit lát?
- Én sem vagyok magammal megelégedve - töri meg a csendet végül. - Nem tetszik a felsőtestem.
- Mi? Kockahasad van, és izmos mellkasod, annyira jó tested van! - szökik ki a számon, mire halványan mosolyog.
- Én mégsem vagyok megelégedve vele. Látod? Más szeretheti azt, amit te nem. És ha elfogadod magad, akkor csak könnyebb lesz, mert már csak arra kell koncentrálnod, hogy boldoggá tehesd a párodat.
Tényleg elgondolkodtat, amit mond. Oké, tételezzük fel, hogy neki tényleg tetszem, de akkor mi van Harryvel? Nem lehetek akkora mázlista, hogy neki is bejövök.
Összedönti a homlokunkat, majd gyengéden megcsókol.
- Na, min gondolkozol? - mondja halkan, miközben mosolyog.
- Lehet, hogy Harry is igazat mond és tetszem neki?
Arca fájdalommal telivé válik, az apró mosolya eltűnik. Az ajkamba harapok. Ezt nem kellett volna kimondanom, de egyszerűen másra se tudok gondolni, csak arra, hogy ha Louisnak tényleg tetszem, Harry mit gondol rólam valójában?
- Sajnálom, én nem akartam...
- Mindegy - legyint és felsóhajt. - Túlságosan szereted Harryt.
- Tudom, de...
- Szerintem inkább hagylak - indul ki lassan.
- Holnap találkozunk? - szólok utána, mire visszafordul. Szemeiben könnyeket fedezek fel, amitől lelkiismeret-furdalás tör rám.
- Úgy értem, tényleg hagylak. Örökre.
- De Louis, én...
- Nem - vág a szavamba és megrázza a fejét. - Elmondtam a véleményemet rólad, remélem, hogy jobban leszel. És hogy Harry majd... boldogabbá fog tenni, mint ahogy én valaha tudtalak volna - néz végig rajtam, és mielőtt bármit is reagálhatnék, kimegy.
Azt mondta, nem akar elhagyni. Most akkor mi van?

~ Harry Styles ~

Egész nap izgatott vagyok amiatt, hogy Jenny vajon eljön-e. Azt a módszert vetettem be, amire tudom, hogy nem tud ellenállni. Akárhogy is próbálja tagadni, nyilvánvaló, hogy testileg is akar engem. Nem is kicsit. És mivel a szavaknak nem hisz, tettekkel kell elérnem nála dolgokat.
Valaki kopog, mire a szívem egy nagyot dobban. Felpattanok a kanapéról, megigazgatom a hajam, s mosolyogva kinyitom az ajtót. Ám nagy meglepetésemre nem Jenny, hanem Louis ront be, és ahogy elnézem, elég szar állapotban van.
- Gyors leszek - néz rám, mielőtt megszólalnék. - Nyertél, oké?
Összeráncolom a szemöldököm, fogalmam sincs, miről beszél.
- Szakítottam Jennyvel. És nem miattad, nem is miattam, hanem miatta. Nem akarom, hogy attól szenvedjen, hogy folyamatosan te jársz a fejében. Beszéltem vele, és úgy tűnik, kicsit hatni is tudtam rá, de remélem, hogy ez nem csak átmeneti állapot. Én... tényleg szeretem őt, úgyhogy azt akarom, hogy soha ne bántsd őt meg, hogy soha ne okozz neki fájdalmat. Boldognak akarom látni. Szóval az élet neked kedvezett. Megint... - az utolsó szót csak motyogja, de meghallom, s elindul ki.
- Várj, veled mi lesz? - nézek rá.
- Olyan leszek, amilyen voltam. Ez a kapcsolat Jennyvel teljesen megváltoztatott, de megint azzá válok, aki azelőtt voltam. Csak most egy dolog hiányozni fog az életemből. Egy testvér, akire bármikor számíthattam.
- Ne már, számíthatsz rám! - tárom szét a karjaimat, mire kínosan felnevet.
- Igen, persze. Menj, moss kocsit, pátyolgasd a barátnődet, vagy beszélgess a családoddal. Csak ne törődj velem - megy ki, és becsapja maga után az ajtót.
Rosszul esik. Nem akartam őt elveszíteni, mert tényleg születésem óta ő a legjobb barátom. Mindig mindenben kiálltunk egymás mellett, és nem hittem volna, hogy ennek valaha vége lesz.
De részben boldog is vagyok. Jenny talán most már végre az enyém lesz, ennyi szenvedés után. Nagyon remélem, hogy átjön hozzám, mert olyan dolgot tervezek, amitől tuti, hogy a barátnőm lesz.

A fürdőszobából egy mackónadrágban, póló nélkül jövök ki, miközben megtörlöm a vizes hajam. A kanapéra nézve megáll a szívem egy pillanatra, majd hevesen kezd verni, s elmosolyodok.
- Jenny - megyek oda hozzá, miközben ő feláll, s magamhoz húzom, szorosan megölelem. - Hát eljöttél.
Nem ölel vissza, felsóhajt.
- Beszélnem kell veled - néz fel rám.
- Jó, csak előtte hadd mutassak valamit - fogom meg a kezét, és húzom föl a szobámba, miközben anyára pillantok, aki mosolyogva néz minket.
Becsukom az ajtót és leültetem az ágyra, majd előveszem a gitárom és én is mellé ülök. Kíváncsian nézi a hangszert a kezemben, amin elmosolyodok, s elkezdem pengetni a húrokat, majd énekelni a dalt, amit neki írtam.

I might never be your knight in shining armor
I might never be the one you take home to mother
And I might never be the one who brings you flowers
But I can be the one, be the one tonight

When I first saw you
From across the room
I could tell that you were curious
Oh, yeah
Jen, I hope you're sure
What you're looking for
'Cause I'm not good at making promises

But if you like causing trouble up in hotel rooms
And if you like having secret little rendezvous
If you like to do the things you know that we shouldn't do
Baby, I'm perfect, baby, I'm perfect for you

And if you like midnight driving with the windows down
And if you like going places we can't even pronounce
If you like to do whatever you've been dreaming about
Baby, I'm perfect, baby, I'm perfect
So let's start right now

I might never be the hand you put your heart in
Or the arms that hold you any time you want them
But that don't mean that we can't live here in the moment
'Cause I can be the one you love from time to time

When I first saw you
From across the room
I could tell that you were curious
Oh, yeah
Jen, I hope you're sure what you're looking for
'Cause I'm not good at making promises

But if you like causing trouble up in hotel rooms
And if you like having secret little rendezvous
If you like to do the things you know that we shouldn't do
Baby, I'm perfect, baby, I'm perfect for you

And if you like midnight driving with the windows down
And if you like going places we can't even pronounce
If you like to do whatever you've been dreaming about
Jenny, you're perfect, Jenny, you're perfect
So let's start right now

Talán soha nem leszek a csillogó páncélos lovagod
Talán soha nem leszek az, aki hazavisz anyukádhoz
És talán soha nem leszek az, aki virágokat hoz neked
De ma este én lehetek az egyetlen

Amikor először megláttalak
A szoba másik végéből
Mondhatom, hogy kíváncsi voltál
Ó, igen
Jen, remélem, biztos vagy abban, amit keresel
Mert nem vagyok jó az ígéretekben

De ha szeretsz balhézni a hotelszobákban
És ha szereted a titkos ki randevúkat
Ha szereted csinálni azokat a dolgokat, amikről tudod, hogy nem kellene megtennünk
Baby, én tökéletes vagyok, baby, én tökéletes vagyok számodra

És ha szereted az éjféli kocsikázásokat lehúzott ablakokkal
És ha szeretsz menni olyan helyekre, amiket kimondani sem tudunk
Ha szeretsz megtenni mindent, amiről még csak álmodtál
Baby, én tökéletes vagyok, baby, én tökéletes vagyok
Szóval kezdjük el most azonnal

Talán soha nem leszek az a kéz, amibe a szívedet teszed
Vagy a karok, amik tartanak téged, amikor csak akarod
De ez nem azt jelenti, hogy most nem élhetünk a pillanatnak
Mert én lehetek az, akit időről-időre szeretsz

Amikor először megláttalak
A szoba másik végéből
Mondhatom, hogy kíváncsi voltál
Ó, igen
Jen, remélem, biztos vagy abban, amit keresel
Mert nem vagyok jó az ígéretekben

De ha szeretsz balhézni a hotelszobákban
És ha szereted a titkos ki randevúkat
Ha szereted csinálni azokat a dolgokat, amikről tudod, hogy nem kellene megtennünk
Baby, én tökéletes vagyok, baby, én tökéletes vagyok számodra

És ha szereted az éjféli kocsikázásokat lehúzott ablakokkal
És ha szeretsz menni olyan helyekre, amiket kimondani sem tudunk
Ha szeretsz megtenni mindent, amiről még csak álmodtál
Jenny, te tökéletes vagy, Jenny, te tökéletes vagy
Szóval kezdjük el most azonnal

Ahogy eléneklem az utolsó sort is, ahogy utoljára pengetem a gitárt, elmosolyodok. Végig őt néztem, mialatt énekeltem. Most pedig megmosolyogtat, ahogy visszagondolok arcára, szemei csillogására. Ahogy kíváncsian nézte, hogy kezelem a hangszert. Ahogy fürkészte az arcomat. Ahogy találkozott a tekintetünk és elpirult.
- Ezt te... nekem... - motyogja.
- Igen, neked írtam. A címe Tökéletes. Tetszett? - teszem a földre a gitárt.
- Gyönyörű, ahogy a hangod is, és... és ez az egész - mosolyodik el, s kissé bekönnyezik, amit látom, hogy próbál visszafojtani. - Éjféli kocsikázás.
- Mint azon a csodálatos éjszakán - mosolygok.
- Balhé a hotelszobában...
- Ahogyan Párizsban. Mindent beleírtam, amit érzek irántad. Viszont azért van benne ennyi talán, mert nem vagyok biztos abban, hogy ezek után, amin keresztül mentünk, igent mondanál-e nekem.
- Mire? - emeli rám a tekintetét. Nyelek egy nagyot. Nagyon rég nem csináltam ilyet. Sőt, még soha... Jessicaval nem mondtuk ki, csak úgy alakultak a dolgok. De ha ezt most elrontom, örökre nyomot hagy majd bennem.
- Én... szeretném, ha a... a barátnőm lennél - nézek a szemébe. Pislog párat, de ajkain széles mosoly jelenik meg.
- Komolyan mondod? - kérdezi hitetlenkedve.
- Igen - ülök hozzá közelebb. - Szeretlek.
- Én is szeretlek!
Megsimítom az arcát, és hosszasan megcsókolom.
Szerintem mindketten alig hisszük el, hogy ez most tényleg megtörténik. Ha arra gondolok, hogyan ismertem őt meg, muszáj mosolyognom. Mennyire nem gondoltam rá még akkor. Eszembe se jutott, hogy valaha eddig eljutunk.
Most már csak egy dologgal kell megküzdeni, az pedig nem más, mint hogy Jenny ne tegyen többé kárt magában.

2015. november 22., vasárnap

32. fejezet - Barátból vetélytárs

Drága Olvasóim!
Meghoztam a 32. fejezetet. Most sem tudok mást mondani, csak azt, hogy eszméletlenül hálás vagyok nektek a rengeteg kommentért! Mind nagyon jól esik, már akkor elolvasom, amikor írjátok, és ezzel boldoggá teszitek a napomat/estémet. De már az is boldogsággal tölt el, ha csak az olvasók számára nézek. 119 olvasóról egyáltalán nem álmodtam. Bár a DARK SECRETS című blogomnál többen voltak/voltatok, de nem gondoltam, hogy ez is ennyire tetszeni fog nektek. Mindenkinek hálás vagyok, ti vagytok azok, akik miatt én is várom a vasárnapokat, izgatottan írom a részeket, hogy mit fogtok hozzá szólni. Ami meglepő, hogy eddig még nem jött egy negatív kritika sem! Pedig ha bárkinek valami gondja van, nyugodtan írja le, lehet névtelenül is, és én tanulhatok a kritikából.
Az elmúlt hetem nem volt unalmas. Voltam orvosnál néhány panasszal (mellkasi fájdalom, szédülés, erős fejfájás, magas pulzusszám, magas vérnyomás), s több vizsgálatot is elvégeztek rajtam. Viszont szerencsére nincs semmi komoly baj, csak a stressz. Bár nevetséges, hogy egy középiskolásnak mégis min kellene aggódnia, a válasz pedig, hogy semmin, maximum az érettségin. Ez pedig nekem éppen elég, főleg azért, mert alapból is egy szorongó típus vagyok. Az orvos írt fel pár gyógyszert, amit szednem kell, úgyhogy minden rendben lesz. Ezt leszámítva más nem nagyon történt.
Remélem, hogy tetszeni fog a fejezet! Jó olvasást!
Puszi, ~E


Miután a fürdőszobában kiürítem a gyomromat, fogat mosok és megmosakszom, bemászok az ágyamba a puha párnák közé. Képtelen vagyok kiverni a fejemből, ahogy csókolt. Az ajkai puhák és finomak, nem tudok velük betelni. Mégis annyira magam alatt vagyok. Erre vártam nyár eleje óta, de most mégsem érzem magam teljesen boldognak. Sőt, kifejezetten rosszul esik. A mellkasom összeszorul, a szemeim pedig megtelnek könnyekkel, ugyanis fáj, hogy ez nem őszinte tett Harry részéről.
Szorosan átölelem a takarómat, s nehezen álomba merülök.

Puha ajkakat érzek a nyakamon, a vállamon, s egy gyengéd simítást a karomon.
- Jó reggelt, kicsim - suttogja Louis, mire a szemeim kipattannak és ránézek, majd az órára, ami még csak 8-at üt. - Ellie beengedett, gondoltam, megleplek.
Halványan elmosolyodok, majd egy gyengéd csókot lehel az ajkaimra.
- Jól aludtál, szívem? - simogat. A lelkiismeret-furdalás egyből rám tör, ahogy az emlékek is. A szívem rögtön hevesebben kezd dobogni.
- Igen - motyogom.
- Öltözz, aztán megyünk reggelizni a kedvenc éttermembe - mosolyog. Reggeli? Nyilvánosan? Nem jó ötlet.
Felsóhajtok, majd kimászok az ágyból, felállok, de azonnal visszaülök, mert megszédülök. Fogom a fejem, a szemeimet becsukom, s másodperceken belül megérzem Louis kezeit a vállamon.
- Hé, minden rendben?
Nem válaszolok, várok egy kicsit, míg enyhül.
- Persze, csak kicsit megszédültem - állok fel újra lassabban, majd bizonytalan lépésekkel megyek a fürdőszobába. Megtámaszkodok a csapon és a tükörbe nézek, ahonnan egy sápadt, karikás szemű lány néz vissza. A gyomrom megkordul, a szédülés újra rám tör. Erőt veszek magamon, az arcomat megmosom hideg vízzel, s kortyolok is belőle párat. Fogat mosok, kisminkelem magam úgy, hogy ne nézzek ki nagyon zombinak, a hajamat megfésülöm, s felöltözök. Eléggé gyenge vagyok, de nem akarom kimutatni, még a végén mindenki kérdezősködni kezd.
Visszamegyek a szobába, ahol Louis az ágyamon ül, s mikor meglát, elmosolyodik.
- Gyönyörű vagy - áll fel, magához húz és megcsókol. - Indulhatunk?
- Uhum - motyogom. Összekulcsolja az ujjainkat, lemegyünk, s miközben az előszobában vesszük fel a cipőt, anya kiszól a konyhából:
- Aztán ne sokáig!
Megforgatom a szemem, majd szó nélkül nyitom ki az ajtót, kimegyek, és Louis követ. Kezét a derekamra csúsztatja, úgy sétálunk a járdán. A fejemet lehajtom egész úton és egy szót sem szólok, viszont valamiért Louis sem kérdezősködik.
Lassan megérkezünk, kinyitja előttem az ajtót és előre enged. Ismét elkap a szédülés, ahogy végignézek a tömegen. Rengetegen vannak és mind finom kajákat esznek.
- Hova szeretnél ülni? - mondja a fülembe, mivel elég nagy a hangzavar.
- Oda - mutatok a sarokba, ami egy kissé eldugott hely, és elindulok arra, ő pedig jön közvetlenül mögöttem. Ahogy leülünk, rögtön jön egy pincér egy-egy étlappal a kezében, majd ott is hagy, amíg kiválasztjuk, hogy mit szeretnénk.
- Mit kérsz, édes? - kérdezi Louis, miközben lapozgatja az étlapot.
- Szerintem egy omlettet.
- Az most nekem is jól esne - csukja össze és rám néz. - Valami baj van.
Utálom, hogy ez nem kérdés volt, hanem kijelentés, tehát le se tudom tagadni.
- Csak fáradt vagyok, semmi komoly.
- Uhum... - látom rajta, hogy nem hiszi el, de legalább nem faggat tovább.
Megrendeljük az ételt, amit hamarosan ki is hoznak. Ahogy elém rakja a pincér, az orromat megcsapja az illat, s szinte érzem, ahogy összefut a nyál a számban. Megfogom a villát és lassan kezdek el enni, pedig legszívesebben magamba tömném az egészet.
- Ugye nem érzed magad kellemetlenül velem? - szólal meg, mire a tekintetemet rá emelem.
- Nem, dehogyis. Jól érzem magam veled.
Nem is hazudok, mert tényleg jól esik, hogy törődik velem. Ha Harry nem lenne, még bele is tudnék szeretni.
- De nem vagyok Harry. Ez a baj, igaz? - sóhajt és leteszi a villát. Abbahagyom a rágást és lesütöm a szemem. Nyelek, s én is leteszem az evőeszközt.
- Louis, én...
- Nem kell magyarázkodni, megértem. Időre van szükséged. De én akármeddig tudok várni, és be fogom neked bizonyítani, hogy sokkal többet érsz annál, hogy Harry játszadozzon veled.
Az ajkamat harapdálni kezdem, érzem, hogy egyre feszültebbé válok. Folyamatosan megjelennek az emlékek a tegnap éjszakáról.
- Mondanom kell valamit - nyögöm ki. Nem bírom magamban tartani, nem tudok neki hazudni. Nem érdemli meg. - Én... tegnap éjfélkor kimentem kocsikázni Harryvel, és... és elmentünk az erdőbe, ott piknikeztünk, aztán... aztán mi... csókolóztunk... - dadogom.
Louis állkapcsa megfeszül, látom, hogy nyel egy nagyot. Komoly tekintettel néz rám, ami kissé megrémiszt.
- Miért mentél ki vele?
- Mert nem tudtam, hogy mit akar tőlem és kíváncsi voltam.
- Szerinted mégis mit akarhat?! - kérdezi idegesen, de próbálja visszafogni a hangerőt, hogy ne kiabáljon. Elvégre mégiscsak egy nyilvános helyen vagyunk.
- Sajnálom - mondom, s megcsuklik a hangom. - Csak megtörtént, de én... teljesen elfelejtettem mindent, aztán magamhoz tértem és elrohantam - könnyezek be. Louis kifújja a bent tartott levegőt és oldalra néz, majd egy idő után újra rám emeli tekintetét. Felsóhajt és megsimítja az alkaromat.
- Nem rád vagyok dühös, hanem Harryre.
- Csak rosszat akar nekem, mert gyűlöl, de nem fogok neki még egyszer bedőlni, ígérem!
- Mi? - ráncolja a szemöldökét. - Ezt honnan veszed?
- Harry nyilván azt akarja, hogy szakítsak veled miatta, mert rosszat akar nekem, mert tudja, hogy melletted jól érzem magam... - hadarom el.
- Ne törődj vele.
Egy aprót bólintok, majd lenézek az ételre.
- Ne haragudj, ki kell mennem a mosdóba - állok föl és elindulok, de Louis megragadja a karomat.
- Nem mész a mosdóba egyedül. Nem hagyom, hogy megint rosszat csinálj - áll fel.
- De én nem...
- Tudom, hogy mit művelsz magaddal, és nem hagyom - néz a szemembe, miközben gyengéden megsimítja az arcomat.
- Csak pisilni szeretnék - hazudom. Felsóhajt és elengedi a karomat, így gyorsan a mosdóba sietek. Bemegyek az egyik fülkébe, leguggolok, s lenyomom az ujjam a tokromon. Öklendezni kezdek, de gyorsan el akarom intézni, így újra ledugom. Azonban nyílik az ajtó, Louis erősen megragadja a karomat és felránt.
- A rohadt életbe, megmondtam, hogy ne csináld ezt magaddal! - rángat meg egy kicsit, mire összerezzenek. A szemeim könnyesek, miközben lefelé nézek. - Harry miatt van ez az egész szar! Miatta vagy ilyen, ő tette ezt veled!
- És te miért törődsz azzal, hogy én mit csinálok magammal?! - háborodok fel. - Én életem, én testem, azt csinálok vele, amit akarok!
- Nekem viszont te vagy az életem!
Kínosan felnevetek.
- Milyen érdekes, hogy hirtelen mindenkinek milyen fontos lettem!
- Nekem mindig is fontos voltál és fontos is leszel, ezért fogok rád vigyázni, és nem hagyom, hogy tönkre tedd magad - fogja meg két oldalt az arcomat és kényszerít, hogy a szemébe nézzek.
- Hazudsz!
- Nem hazudok! Miért nem hiszed el, hogy van olyan ember, aki önmagadért szeret?
- Mert engem önmagamért nem lehet szeretni! Harry is megmondta, ha nem szeretem önmagam, ne várjam el, hogy mások is szeressenek!
- Már megint Harry! - enged el. - Életed végéig őt fogod hajtogatni? Miért nem tudsz engem szeretni? Mert nekem nincs BMW-m, menő cuccaim és pénzem?!
- Ennyit nézel ki belőlem? Hogy a pénzre megyek?
Felsóhajt és megrázza a fejét.
- Nem úgy gondoltam... - mondja kicsit nyugodtabban, de még mindig ideges. - Csak elegem van, hogy miatta nem vagy normális és teszed magad tönkre.
- Nem tehetek róla, hogy szeretem. A szívnek nem lehet parancsolni...
- Igen, ezt pontosan tudom!
- Nem élted át azt, amit én! - mondom a könnyeimmel küszködve, már-már síró hangon. - Hogy Harry hányszor megalázott, hányszor átvert, hányszor kihasznált és megbántott! És még így sem tudom elfelejteni! - kezdek el sírni és a hajamba túrok, mire magához ölel, karjai közé zár és megsimítja a hátamat, én viszont nem tudom abbahagyni a zokogást.
- Tudom. Sajnálom - mondja halkan, megnyugtató hangon. - De majd az én szeretetem meggyógyít.
Felnézek rá, az arcomról lassan letörli a könnycseppeket és az ajkaimra ad egy puszit.

~ Louis Tomlinson ~

Mivel Jenny eléggé ki van borulva, jobbnak látom, ha hazaviszem. Bekísérem őt a házba, majd egy hosszú csókot adok az ajkaira.
- Gyere be - néz fel rám.
- Még van egy kis dolgom...
- Kérlek - fogja meg a kezemet. Halványan elmosolyodok.
- Na jó, egy kicsit - megyünk be, s a nappaliba meglátom Harryt, amint Ellievel beszélget. A kezem akaratom ellenére is ökölbe szorul. Harry volt a legjobb barátom, hihetetlen, hogy képes volt ezt tenni.
- Ó, Jenny, anyáék épp beszélni akartak velünk, csak téged vártunk - pattan föl a lány Harry mellől, majd megfogja a húga kezét és húzza őt a konyhába, így én bemegyek Harryhez.
- Szia - áll fel.
- Mekkora szemétláda vagy! - esek neki rögtön. - Éjféli kocsikázás? Harry, a barátnőmet csókolgatod, normális vagy?!
- Mindketten tudjuk, hogy engem szeret, nyugodj már le - néz rám széttárt karokkal.
- Miattad szenved! - mutatok rá a mutatóujjammal.
- Amiatt szenved, hogy velem akar lenni, de nem lehet, mert téged nem akar megbántani.
- Ez nevetséges! - nyelek egy nagyot.
- Pedig boldog lenne velem, sajnálom, erről nem tehetek - von vállat.
- Neked ott van az autód, egy szerető családod, és minden, amire vágysz! Engem anyámék leszarnak, nem érdeklik, mi történik velem! Egyedül te voltál nekem, és Jenny! De mivel téged elveszítettelek, már csak ő maradt, és még így is el akarod venni tőlem. A legjobb barátom voltál - nézek rajta végig. - Amikor megszülettél, anyával bementünk hozzátok a kórházba, és már akkor eldöntöttem, hogy testvéremként foglak szeretni, és azt hittem, hogy te is. De tudod mit? Most én leszek az önzőbb, és nem hagyom, hogy Jenny visszamenjen hozzád! És nem miattam, hanem miatta. Megint tönkretennéd. Mert téged ismerve egy hét múlva meggondolod magad és dobod őt, vagy akaratlanul megbántod!
- Ez nem igaz!
- Tényleg? - húzom föl a szemöldököm. - Jessicara is azt hitted, hogy életed szerelme, és mégis simán ki tudtad őt dobni! Nem hagyom, hogy játssz Jennyvel, világos? Így is teljesen tönkretetted őt.
- Hagyd abba a gyerekes vitát, jó? - néz rám komolyan. - Jenny nem hiába csókolt vissza.
Felsóhajtok és nyelek egy nagyot.
- Meddig akarod ezt játszani, hm? Amíg meg nem kapod őt? Vagy amíg idegileg teljesen ki nem készíted? Mert a hülye játékodnak az lesz a vége!
Szólásra nyitja a száját, de a tekintete megakad a hátam mögött valamin, vagyis inkább valakin. Hátranézek. Jenny jön be. Sápadt, karikásak a szemei és szörnyen le van fogyva, pedig eddig is sovány volt. Látszik, hogy egy csepp energiája sincs, de nem szeretném neki mondani, mert még rosszabbul érezné magát. Inkább csak magamhoz ölelem és megsimítom a hátát, miközben Harryre pillantok.
- Menjünk föl, jó? - simítom ki az arcából a haját.
- Előtte még szeretnék vele négyszemközt beszélni - szólal meg Harry, mire Jenny rá emeli a tekintetét és felsóhajt.
- Mindjárt utánad megyek - ad egy puszit az ajkaimra. Bár nem szívesen hagyom őket kettesben, lassan elengedem őt, megvetően Harryre pillantok és felmegyek Jenny szobájába. Bedőlök az ágyába, s valami kemény megnyomja a hátamat. Felszisszenek, s a párnák alól kilógó kis könyvet kihúzom. Összeráncolom a szemöldököm. Fogalmam sincs, mi lehet ez, és nem kellene kutakodnom más cuccaiban, de a kíváncsiságom most erősebb.
Lassan kinyitom, s beleolvasok pár sorba. De hiszen ez Jenny naplója!
Szemétség, amit csinálok, de ebből fény derül Jenny minden gondolatára, és talán tudok neki segíteni, így elmélyedek a sorok között.

~ Jenny Wilkinson ~

Miután Louis elhagyja a szobát, teljes figyelmemet Harrynek szentelem. Egy lépést közelebb jön, amitől máris úgy érzem, mintha a levegőm egyre kevesebb lenne.
- Miért szaladtál el? - kérdezi halkan. Valahogy éreztem, hogy ezzel kapcsolatban akar velem beszélni.
- Mert nem volt helyes, amit tettünk - próbálom határozottan mondani, de ez aligha sikerül.
- Miért ne lett volna az? Mindketten táplálunk érzelmeket a másik iránt. Nem is akármilyen érzelmeket - emeli fel a kezét, s megsimítja az arcomat, de lassan elhúzom a fejemet.
- Louisval vagyok.
- Vele vagy, de nem vagy sem szerelmes, sem boldog. De ha engednél a vágyaidnak és a szívednek, boldog lehetnél.
- Nem akarok erről beszélni - fordulok meg, hogy kimenjek, de visszahúz magához olyan erővel, hogy a mellkasának ütközök, s tekintetem találkozik az övével. Ez a legnagyobb hiba, mert a zöld íriszekben szinte azonnal elveszek. Mintha egy mágnes lenne, úgy vonz magához.
- Akkor beszéljünk másról - mondja mély, rekedtes hangján, amivel szívem dobbanásait még jobban felgyorsítja. - Mondjuk arról, hogy mit szólnál egy újabb kocsikázáshoz? - mosolyodik el kajánul. Ez az a Harry, akit megismertem. Kaján vigyor, huncut tekintet, mocskos gondolatok.
- Nem - mondom bár, szívem szerint már most elmennék vele. Mindkét értelemben.
- Ha most megcsókolnálak, mit csinálnál?
Tekintetem megakad az ajkain, s nyelek egy nagyot. Olyan hívogatóak, akaratom ellenére is harapdálni kezdem a számat.
- Lássuk csak, mennyire kívánsz - tol a falnak, s elkezdi csókolni a nyakamat. A torkomból egy halk sóhaj szakad föl, s beletúrok a hajába. Az egész testemet átjárja a borzongás.
- Harry, hagyd abba - súgom, de mégsem lehet annyira meggyőző a tiltakozásom, ugyanis zihálva hajtom hátra a fejem, hogy még jobban a nyakamhoz férjen.
- Teljesen be vagy indulva, baby - morogja, ami csak még jobban felcsigáz.
Hosszú ujjait végigvezeti a derekamon, majd szorosan magához húz, és belemarkol a fenekembe, ami belőlem egy halk nyögést vált ki. Zihálva az ajkait végigvezeti az állkapcsomon, a fülemhez hajol, ahol érzem forró leheletét, Majd kis puszikat ad az arcomra, az élvezettől a szemeimet lehunyom, s ahogy a szám felé közeledik, ajkaim szétnyílnak. Felé fordítom a fejem, várom, hogy megcsókoljon, de csak közel érzem magamhoz ajkai melegségét, így lassan kinyitom a szemem.
- Ha szeretnél valamit, este gyere át - mosolyodik el, majd ellép tőlem, miközben végigsimítja a karomat.
Miközben megy kifelé, a hajába túr. Nem tudom levenni a szememet széles válláról, formás lábairól, tökéletes csípőjéről. Ahogy hallom az ajtócsapódást, ami jelzi, hogy kiment, egy nagy levegőt veszek és a hajamba túrok. Még mindig gyorsan veszem a levegőt, a pulzusszámom is elég magas.
Utálom, hogy ezt váltja ki belőlem, utálom, hogy nem tudok magamnak parancsolni a közelében. És utálom, hogy megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha este átmennék hozzá...

2015. november 15., vasárnap

31. fejezet - Éjféli emlékek

Drága Olvasóim!
Itt is vagyok a 31. fejezettel. Nagyon szépen köszönök nektek mindent, a rengeteg támogatást, kommenteket és a 119 feliratkozót! Hihetetlen, hogy ennyien szeretitek a történetet, nagyon boldoggá tesztek! :) Ez a fejezet nem annyira hosszú, viszont nekem ez az egyik kedvencem, remélem, hogy ti is így lesztek vele, főleg azért, mert a legtöbben arra szavaztatok, hogy romantikus részből legyen több.
Az elmúlt hetem nem volt annyira szörnyű, délutánonként volt egy kis időm, hogy kimenjek sétálgatni. A ligetet nagyon szeretem, főleg ősszel, amikor a fák levelei színesek, meg is nyugszom, amikor ott vagyok. :) Az viszont eléggé meglepett, hogy a Tescoban már most fel van állítva a karácsonyfa, amikor még az ősz is szinte csak most kezdődött el. 6 hét van még karácsonyig, adventig 2, szóval szerintem elég lenne a díszítés adventi időszakban, amikor mindenkinek megjön a karácsonyi hangulata. Mindegy, úgyis gyorsan repül az idő, nem sokára itt lesz 2016.
Remélem, hogy tetszeni fog, jó olvasást!
Puszi, ~E

Az ágyamban fekszek felöltözve, kisminkelve. Az órát lesem, ami szerint fél óra múlva éjfél lesz. A gyomrom görcsben van, a szívem össze-vissza kalimpál. Tudom, hogy nem helyes, amit teszek, de egyszerűen nem tudok neki nemet mondani. De nem fog történni semmi, mert nem hagyom neki. Egy kicsit a kíváncsiság is hajt, hogy vajon mit akarhat tőlem.
Az óra nem akar sietni, mintha az idő megállt volna. A konyhából mocorgást, csörömpölést hallok, tehát még anyáék sem mentek aludni. Pedig már ideje lenne, mert biztosan nem engednének el. Fogalmam sincs, hogy mi dolguk lehet még ilyenkor lent, így kimászok az ágyból és leballagok. Anya a pultnak dőlve karolja át apát, s szenvedélyesen csókolóznak, így gyorsan eltakarom a szemem. Senki nem akarja a szüleit így látni.
- Oh, kicsim - köszörüli meg anya a torkát, s ellépnek egymástól. Az ujjaim közül kikukucskálok, s mikor felmérem, hogy már nem történik semmi, leeresztem a kezem magam mellé. - Miért nem alszol?
- Nem vagyok álmos - nyitom ki a hűtőt egy kis üveg vízért, de tekintetem megakadt egy tál finom, édes süteményen. Nyelek egy nagyot, a vizet kikapom a hűtőből és gyorsan becsukom.
- Apáddal épp arról beszéltünk, hogy mostanában annyit dolgozunk és nagyon keveset vagyunk veletek. Kiveszünk egy hét szabadságot, már úgyis pár hét múlva iskola van.
Felsóhajtok.
- Szuper - kortyolok bele a hideg folyadékba.
- Majd találunk ki családi programokat - mosolyog apa.
- Igen, holnap megbeszéljük - fogja meg anya, apa kezét. - Megyünk aludni, jó éjt! - mennek el mellettem, s sietnek föl a szobába. Utánuk nézek, s ahogy meghallom az ajtócsapódást, előkapom a telefonom és megnézem az időt. 11:40. Hihetetlen, hogy ennyire lassan telik.
Levágódok a székre, s az asztalon kopogtatom a körmömet. Viszont nem tudok nyugodtan maradni, a lábam folyamatosan jár.
Kinézek az ablakon. A sötét utat lámpák és néhány kirakat világítja meg. Egy-két ember még sétál a járdán, de látszik rajtuk, mennyire fáradtak.
Nem bírok tovább magammal, felállok, s egy szál cigi és egy gyújtó társaságában kimegyek az udvarra, majd meggyújtom. Meglepően gyorsan szívom, kicsit be is szédülök. Hunyorogva nézem a telefonom kijelzőjét, mert a szemem hozzászokott a sötéthez. Három perc múlva éjfél.
Felpattanok a fűből, s kimegyek a kapu elé, s már látom is közeledni a fényszórókat. A szívem egyre hevesebben ver, a levegőt szaporán veszem. Rettenetesen izgulok.
Lassan leparkol mellettem a már jól ismert BMW, s a lehúzott ablakon keresztül rám mosolyog Harry.
- Szióka.
- Szia - köszönök vissza, miközben beülök mellé. Becsukom az ajtót, s rögtön megcsap Harry és a kocsijának illata. Hozzám hajol és az arcomra lehel egy puszit.
- Reméltem, hogy nem fogsz bealudni - mosolyog, miközben elindulunk. Ha akartam volna, akkor sem tudtam volna lehunyni a szememet, annyira izgultam.
- Nem vagyok annyira fáradt - erőltetek egy halvány mosolyt. - Hova megyünk?
- Meglátod, kicsim.
A becézéstől összeszorul a mellkasom és nyelek egy nagyot. Idegesen babrálok az ujjaimmal, ami nekem először fel sem tűnik, csak Harry kuncogása emlékeztet rá.
- Ne félj, nem rabollak el - teszi egyik kezét a combomra. - És nem is hagyom, hogy elraboljanak mellőlem.
Nézem az utat. Ismerős, tudom, hogy már jártam erre, de sötétben nem tudok annyira tájékozódni. Harry kicsit gyorsan megy, de valamiért nem félek mellette. Bízom benne. Ráadásul az is megnyugtat, hogy a keze a combomon pihen.
Hamarosan leparkolunk egy helyen, s ahogy kiszállok az autóból, egyből megjelennek az emlékek. Ide hozott egyszer Harry. Ide az erdőbe. Egy vízeséshez. Ott okozott nekem először örömet.
Harry rám mosolyog.
- Tudod, hogy hol vagyunk, ugye?
Kicsiket bólintok és nyelek. Most az erdő nem tűnik annyira barátságosnak, mint akkor. Olyan, mintha a sötétség csak arra várna, hogy bemenjek és magával húzzon valahova.
- Félsz? - lép hozzám közelebb, s érzem, hogy óvatosan megfogja a kezem. Szaggatottan kifújom a levegőt, nem akarom, hogy hozzám érjen.
- Nem - mondom határozottan, elengedem a kezét és elindulok befelé az erdőbe. A pulzusom valószínűleg már legalább 200 a félelemtől és Harry jelenlététől. Nagyon remélem, hogy mögöttem van, és megvéd, ha valami vad rám támad.
Remegő térdekkel lépkedek, mégis úgy teszek, mint aki rettentően magabiztos. Pedig nem. Most nagyon be vagyok szarva.
Egy reccsenést hallok és érzek a talpam alatt, mire felsikkantok, s automatikusan Harry karjai közé vetem magam. Ő jókedvűen felkuncog.
- Csak egy bot - mosolyog. Még sötétben is látom szemeinek csillogását, s megremeg a testem, ahogy óvatosan kisimítja az arcomból a hajamat. - Majd inkább én megyek előre, jó? - mosolyog. Nem válaszolok, mert elindul, s a kezemet nem engedi el, amit most nem is bánok. Úgy érzem, biztonságot ad.
Egy idő után megáll, s felém fordul.
- Innentől te vezetsz.
- Én? Azt sem tudom, merre kell menni - nézek körbe.
- Csak menj a fény után - mosolyog. Összeráncolom a szemöldököm. Nyitom a számat, hogy megkérdezzem, mégis milyen fényről beszél, de meglátom. Lassan megyek arra, ő pedig követ engem. Ahogy egyre közeledünk, meglátom, hogy egy pléd le van terítve, rajta egy kosár és gyertyák.
Megállok, szinte ledermedek, ahogy a tekintetem megakad a bokron. Gyertyákkal ki van rakva, hogy szeretlek. A torkomban gombóc keletkezik, a szemeim megtelnek könnyekkel. Erőt veszek magamon, hogy ne sírjam el magam. Ennél szebb dolgot még sohasem láttam.
- Tetszik? - kérdezi halkan. Az ajkamba harapok és hevesen bólogatok. Félek, hogy ha megszólalok, megremeg a hangom és sírni kezdek. - Neked csináltam.
Melegség tölti el a mellkasomat. Legszívesebben a nyakába ugranék és hosszasan csókolnám.
- Ha felgyullad az erdő, nem baj, megérte - mosolyodik el, amin muszáj kuncognom. - Gyere - fogja meg a kezem, s leülünk a plédre. Harry kinyitja a kosarat. - Nos, próbáltam sütni, de... hát, nem vagyok cukrász - vesz elő egy kisebb tortát, amin tisztán látszik, hogy ő csinálta, ugyanis ügyetlen formája van. - Anya lekiabált, hogy miért mocskoltam össze a konyhát - mosolyog halványan. - Szóval remélem, ízleni fog, az kárpótolna.
Annyira, hihetetlenül, elképesztően aranyos, ahogy ártatlanul néz rám, miközben a gyertyák megvilágítják az arcát.
Elővesz két villát, az egyiket a kezembe adja. Nem szabadna ilyet ennem, de egyszerűen annyira cuki, hogy nem lehet neki nemet mondani. Majd elintézem a fürdőszobában.
A villámra teszek egy kicsit, majd bekapom. Harry folyamatosan néz engem.
- Hm, ez mennyei! - mosolygok.
- Tényleg? - jelennek meg az arcán a gödröcskék és megkönnyebbülten felsóhajt. - Huh, akkor jó. Pedig féltem, hogy a mosóport használtam liszt helyett - mondja halkan magának, mire abbahagyom a rágást, s egymásra nézünk. - Csak viccelek - neveti el magát, amin muszáj elmosolyodnom. - Annyira azért nem vagyok hülye.
- Egyáltalán nem vagy hülye - csúszik ki a számon, mire édesen mosolyogva rám néz. Inkább nem reagálok rá semmit, csak tovább eszem a tortát.
A közepéhez érünk, ahol van egy kis szív alakú marcipán, amit megfog, s a számba ad.
- Itt egy kicsit csokis vagy - törli meg óvatosan a hüvelykujjával az ajkaim szélét, s egy kicsit elidőzik rajta. Megsimítja az arcomat, majd halványan rám mosolyog és a kosárból elővesz egy üveg kölyökpezsgőt. - Mivel vezetek, alkohol el van felejtve.
Elnevetem magam, ahogy kibontja a pezsgőnek nevezett szénsavas üdítőt. Elővesz két poharat önt bele, majd koccintunk.
- Remélem, nem kell részegen hazavinnem téged - néz rám játékosan fenyegetve, mire felkacagok. Szerintem az egész erdő tőlünk zeng, de nem érdekel. Még sose éreztem magam ilyen jól senkivel.
Lassan elfogyasztjuk az üdítőt is, s Harry közelebb ül hozzám. Homlokát az enyémnek dönti, s érzem, hogy kifújja a levegőt.
- Köszönöm, hogy eljöttél velem - suttogja, s a kezét az enyémre teszi, a hüvelykujjával simogatni kezd. Nem mondok semmit, s most már ő sem. Csak élvezem, ahogy hozzám ér, ahogy simogat, ahogy itt van a közelemben. Itt tudnék lenni vele örökre, de sajnos ez az éjszaka sem tart örökké.
Ott ülünk még hosszú perceken keresztül, majd összeszedjük a cuccokat, elfújjuk a gyertyákat és visszamegyünk a kocsiba. Beülünk, s beindítja, majd elindulunk hazafelé. A mosolyt nem tudom levakarni az arcomról. El sem hiszem, hogy ez most tényleg megtörtént velem. Istenem, annyira szeretem őt.
Perceknek tűnik csak, mire megállunk a ház előtt, leállítja az autót és rám néz.
- Köszi, nagyon jól éreztem magam - mondom halkan, mire halványan elmosolyodik, s megsimítja az arcomat. A levegőt hirtelen beszívom, tekintetem megakad az ajkain, amit észrevesz, s nyel egy nagyot.
Arra eszmélek fel, hogy közeledik felém, s a következő pillanatban már faljuk egymás ajkait. Az agyamat ellepi a rózsaszín köd. Minél többet akarok Harryből.
Beletúrok a hajába, mire felmordul, s végigsimítja a combomat, így hirtelen ötlettől vezérelve elölről az ölébe mászok, s úgy csókolózunk tovább szenvedélyesen. Keze bejárja a testem minden részét, megmarkolja a fenekemet, s egymást ajkaira zihálunk.
Megharapom alsó ajkát, úgy érzem, nem tudok parancsolni a testemnek. Hevesen kezdem el csókolgatni az állkapcsát, s áttérek a nyakára, amit halk sóhajokkal jutalmaz. Ám a fenekem véletlenül hozzáér a kormányhoz, s megnyomom a dudát, ami kizökkent és egyből észbe kapok. Harryre nézek, aki zihálva, félig nyitott szemekkel figyel engem.
- Édes istenem, mit művelek?! - mondom inkább magamnak, mintsem neki, s ügyetlenül kapkodva nyitom ki a kocsi ajtaját.
- Hé, Jen! - ölel magához, de kinyitom az ajtót, s kimászok, de a lábam beleakad a kocsiba, s kissé megbotlok. - Jenny, várj! - hallom, ahogy kiabál utánam, de én csak szaladok be a házba. Becsukom magam mögött az ajtót, lerúgom a cipőt és felsietek a szobámba. A falnak dőlök, a hajamba túrok, ahogy lejátszódnak a fejemben az előbb történtek.
Egy újabb emlékkel gazdagodtam vele kapcsolatban, egy újabb dolog, ami miatt nehezebb lesz őt kiverni a fejemből. Én vagyok a világ legnagyobb bolondja, hogy elmentem vele kocsikázni. És Louis... megcsaltam... megint...
Egy szégyen vagyok.

2015. november 8., vasárnap

30. fejezet - Mocskos titok

Drága Olvasóim!
Meg is hoztam a 30. fejezetet. Rettenetesen sajnálom, amiért a múlt héten nem tudtam jelentkezni, de a szünetben elég elfoglalt voltam. Köszönöm szépen a rengeteg kommentet és a 115 feliratkozót! Elképesztőek vagytok, nagyon hálás vagyok nektek, amiért folyamatosan támogattok, hihetetlenül jól esik! És tudom, hogy mindig elmondom, de nem győzöm megköszönni nektek azt a sok jót, amit értem tesztek. :)
Remélem, hogy a szünet mindenkinek jól telt, nekem viszonylag gyorsan, de gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Viszont arra pont elég volt, hogy kipihenjem magam és sok időt töltsek a barátaimmal - tanulás nélkül. Az elmúlt hetem viszont olyan volt, amilyenre számítottam: dolgozatot írtunk minden egyes nap, de legalább már túl vagyok rajta, és csak reménykedem, hogy nem lettek annyira szörnyűek. Tegnap megint volt egy buli [te jó ég, mostanában rengeteget bulizok], amit nagyon élveztem. Nem történt semmi különös, de jól esett szórakozni.
Remélem, hogy a fejezet elnyeri a tetszéseteket. Jó olvasást! :)
Puszi, ~E


Kedves Naplóm!
Itt van Harry. Azt hajtogatta, hogy szeret. Istenem, mennyire jó volt hallani, azóta is újra és újra lejátszódik a fejemben. De bárcsak igaz lenne… Tudom, hogy azért csinálja, mert összejöttem Louisval, és azt akarja, hogy miatta elhagyjam őt, és ne legyek boldog. Rosszat akar nekem, mert gyűlöl, ezért nem fogom elhagyni Louist. Komolyan, azt sem tudom, hogy ő mit akar tőlem. Miért van velem? Mi tetszik neki bennem? Talán el kellene mennie szemészetre, vagy nem tudom. Viszont, ahogy most Harryre gondolok, melegség tölti el a mellkasomat. Nem akarom, hogy bebeszélje nekem, hogy ő tényleg szeret. Mert tudom, hogy NEM IGAZ! Most az egyszer, életemben először ki fogok állni a boldogságom mellett. Már ha ezt lehet boldogságnak nevezni, de minden erőmmel azon leszek, hogy Louisval tökéletes párt alkossunk.

Összecsukom a naplómat, s visszacsúsztatom a helyére, a párnám alá. A rászáradt könnyektől nedves arcomat megtörlöm, s egy mély levegővétel után felülök és a hajamba túrok. Lentről ismerős hangot hallok, amire egyből kipattannak a szemeim. Louis itt van.
Gyorsan megigazgatom magam, egy mosolyt erőltetek és lemegyek. Ahogy meglát, szája mosolyra húzódik, odalépked hozzám és megcsókol.
- Szia - ölelem meg. Jó érzés valakihez odabújni, viszont szörnyű, ahogy nézem a válla fölött Harryt. Molly és Mike boldogan magyaráznak neki valamit, de ő csak letörten figyel minket.
Lelkiismeret-furdalást akar nekem csinálni. De nem, erős maradok!
- Hiányoztál - simítja meg a hátamat, majd elenged és a szemembe néz. Jóleső érzés tölt el, ahogy ez a mondat elhagyja a száját. Hiányoztam neki. Még sose hiányoztam senkinek.
- Te is nekem - mosolyodok el, bár nem olyan életvidám ez a mosoly, mint kellene. Ezeknek a mondatoknak Harry és köztem kellene elhangozni.
- Harry, figyelj már! - Molly hangos kiáltása szakítja meg a gondolatmenetemet. Harry lenéz a húgomra, aki nyújtja a kezét, így Harry felveszi őt.
- Mi az, hercegnő? - mosolyog rá és az orrára nyom egy puszit, mire a kislány huncutul elmosolyodik.
- Semmi. Csak jobb itt fönt - néz le Mikera és kinyújtja a nyelvét.
- Én is! Én is! - kezdi el húzni a húgom lábát, aminek hatására Molly felsikít.
- Hé, van még itt hely - guggol le Harry, majd a másik kezébe felveszi az öcsémet és feláll. - Mindketten idefértek - mosolyog.
Eddig fel sem tűnt, hogy boldogan nézem őket, de Louis égető tekintete visszaránt a földre. Megköszörülöm a torkom. Szólásra nyitom a számat, hogy mondjak valamit, viszont nem tudom, hogy mit kellene. Csak kezd kínossá válni a dolog.
Szerencsémre viszont valaki csenget, így az ajtóhoz sietek, s kinyitom.
- Hali - jön be Niall, utána Liam és Zayn.
- Ömm... helló - nézek utánuk, mert úgy mennek a nappaliba, mintha otthon lennének. Becsukom az ajtót és követem őket.
- Mit kerestek itt? - néz rájuk Harry, miközben a srácok ledobják magukat a kanapéra. Zayn az egyik kezét a kanapé háttámlájára teszi, s mindhárman terpeszben ülnek, hogy még véletlenül se tudjon közéjük ülni bárki is.
- Azt írtad, hogy itt vagy - néz fel rá Niall.
- Azt mondtam, hogy itt vagyok, és nem azt, hogy gyertek ide. Seggfejek - forgatja meg a szemét Harry, miközben leteszi a kezéből a kicsiket.
- Seggfej - vigyorog huncutul Molly.
- Mi? Molly, ne mondd ezt többször! - szólok rá erélyesen, de ő csak mosolyog.
- Tessék, idejön Harry és a ház összes nőjét megrontja - tárja szét a karjait Niall, majd megfogja a hasát. - Uh, van valami kaja?
Louis tarkón vágja, mire a szőke fiú felháborodottan néz a barátjára.
- Ne legyél már ekkora faszfej! - szól rá Louis, s látom Mikeon, hogy már most nagyon megtetszett neki az a bizonyos szó.
- Ki ne mondd! - nézek az öcsémre fenyegetően, a mutatóujjamat feltartva.
- Faszfej! - kiáltja el magát, s felszalad az emeletre, a húgom pedig nevetve követi őt. Felsóhajtok.
- Légyszi, a kicsik előtt ne beszéljetek így - nézek végig a nappaliban összegyúlt tömegen.
- Szólj rá a pasijaidra, hogy ne káromkodjanak - vonja meg a vállát Zayn. Pasijaim? Mi? Csak Louis a pasim! Harryhez most már semmi közöm, bár nem mintha eddig lett volna.
- Mindegy - motyogom. - Kértek valamit?
- Igen, jól esne egy kis popcorn - vágja rá egyből Niall, s a bal bokáját ráhelyezi a jobb térdére.
- És whisky, ha van - egészíti ki Zayn a barátját mosolyogva.
- Rendben - motyogom és megyek a konyhába.
- Várj, segítek - siet utánam Harry. Ahogy beérünk a konyhába és kettesben vagyunk, összeszorul a gyomrom és a mellkasom.
A konyhaszekrényt kinyitom és nyújtózkodok, hogy elérjem a popcornt, de túl magasan van. Hirtelen két erős kezet érzek a derekamon, felemelkedek a földtől és megfogom a popcornt.
- Tegyél le! Most! - kapaszkodok a pultba, hogy bele ne szakadjon, amíg engem tart. Visszatesz a földre, de a teste túl közel van az enyémhez. Érzem a melegséget, s szinte éget, ahogy hozzám ér.
Erőt veszek magamon, próbálom valahogy visszafogni a remegést a végtagjaimban, de nagyon nehezen megy.
Beteszem a mikróba a popcornt, s bekapcsolom, majd a pultnak dőlve várom, hogy elkészüljön. Harry hirtelen megjelenik előttem, kezeivel körbefog és a pultnak támaszkodik. Képtelen vagyok a szemébe nézni, s a kezemet a mellkasára teszem, hogy eltoljam magamtól, de nincs hozzá elég erőm.
- Szeretnéd, hogy még egyszer kimondjam? - kérdezi lágy hangon, amitől a testemen végigfut a hideg.
- N-nem kell - motyogom. - Csak engedj el.
- Ha attól félsz, hogy Louis összetörne, ne aggódj! Még nem szerelmes, így könnyebb lesz elhagyni őt! - simítja meg az arcomat. A gyomrom rendetlenkedni kezd, s elkap a szédülés. Ha nem támaszkodnék a pultnak, már szerintem rég a földön fetrengenék.
- Nem fogom elhagyni őt.
- De engem szeretsz. Én vagyok az első szerelmed és sok dolog fűz minket egymáshoz - mondja lassan mély, rekedtes hangján. Annyira megnyugtat, mégis felzaklat a közelsége. Létezik egyáltalán ilyen?
Nagy kezeit a derekamra csúsztatja, s teljesen közel húz magához, a homlokát az enyémnek dönti. Nagyon remélem, hogy nem lát bele a fejembe vagy nem hallja, amint a szívem olyan hangosan dobog, hogy mindjárt kiugrik a mellkasomból.
A mikró egy pittyegéssel jelzi, hogy elkészült a vajas finomság, így kiküszködöm magam Harry karjai közül, kiveszem a pattogatott kukoricát és beleöntöm egy tálba. A hűtőből kikapom a whiskyt, majd egy tálcára teszem az üveget, a tálat és poharakat. Gyorsan felkapom és megyek be a nappaliba, ott az asztalra teszem, s az összes srác gyorsan kap a kajához és piához.
Ajtócsapódást hallok, Ellie és az egyik barátnője, azt hiszem, Lara, kézen fogva mennek fel a szobába köszönés nélkül. Niall, Liam és Zayn feltűnően néznek utánuk, Niall kajánul megnyalja az ajkait, majd beleiszik az alkoholba.
Louisra nézek, aki gyilkos pillantásokat vet Harry felé.
- Mindjárt jövök - áll fel Niall, a poharat a tálcára teszi, s a lépcső felé veszi az irányt, majd szinte szaladva megy föl.
Louis int, hogy üljek mellé, így Niall helyére pattanok, s az ajkaimra ad egy puszit, majd a fejemet a vállára hajtom. Nagyon kellemes illata van, de közel sem annyira megnyugtató, mint Harryé.
- Jaj, de nagy a szerelem, csak el ne olvadjatok - húzza be a whiskyt Zayn olyan könnyedén, mintha csak vizet inna.
- Hagyd már őket, szerintem aranyosak - mosolyog ránk Liam. Azt hiszem, közülük ő a legnormálisabb. És nem azért, mert nem szemétkedik velem, hanem mert mindig tudja, mit kell mondani, és jólelkű. Nem is értem, hogy került közéjük.
Louis a zsebéből előkotor egy doboz cigit, kivesz egy szálat és az ajkai közé veszi, majd felém nyújtja a maradékot. Ránézek és nyelek.
- Öm... köszi - húzok ki egyet a sok közül, majd kapok egy gyújtót is, meggyújtom és beleszívok egy nagyot.
- Wow, te ilyen rossz kislány vagy? - vigyorodik el Zayn.
- Nem - fújom ki a füstöt. - Csak néha jól esik.
- Amikor feszült vagy valami miatt - néz rám sokatmondóan Harry, amitől csak még jobban felmegy bennem a pumpa és megint beleszívok.
- Ne légy feszült, baby - karol át Louis, kicsit megnyomorgat és az arcomra ad egy cuppanós puszit.
- Nem vagyok - motyogom, azonban ideje sincs tovább nyugtatni, mert Niall büszkén vigyorogva jön le az emeletről, a nyaka két oldalán egy-egy nagy piros folttal.
- Haver, ilyen nincs - néz rá Zayn.
- Ó, dehogynem - vágódik Niall a fotelba. - Bementem a szobába, nem hiszed el, a két csaj egymáson feküdt, CSAK bugyiban!
A srácok szemei kikerekednek, még Louis arcán is látom, hogy elképzeli ezt az egész jelenetet.
- Leszoptak? - tér a lényegre Zayn, mire Niall hevesen bólogat.
- De még hogy!
- Várjunk csak... a nővérem és Lara? - húzom föl a szemöldököm. - Mit csináltak?
- Smároltak, simi, tapi, ilyesmi - mutogat Niall a kezével. - Asszem, épp megzavartam őket, de talán még most folyik a műsor.
Ahogy ez a mondat elhagyja Niall száját, Harry és Zayn szinte sprintelve szaladnak föl az emeletre. Louis megköszörüli a torkát.
- Izé... Nem kellene közbe szólnod? - néz rám. Felsóhajtok.
- Megnézem, mi folyik ott - állok föl, majd elindulok a nővérem szobája felé, bár félve. Fogalmam sincs, mi fog ott várni, de lelkileg próbálok a legrosszabbra felkészülni.
Lassan benyitok. Zayn az ajkába harapva fogdossa Lara fenekét, amíg ő... te jó ég... éppen kielégíti a nővéremet.
Harry mellettük ül, Ellie mellét markolássza, viszont az inge jobban ki van gombolva, mint ahogy eddig volt.
- Jézusom - hagyja el a számat a szó, mire mindannyian rám néznek. Reagálni sincs időm, Zayn megfogja a karomat és beránt, majd becsukja az ajtót.
- Gyerünk, csatlakozz te is! - kezdi el levenni rólam a pólót, de Harry szinte azonnal felpattan.
- Héj, héj, azt felejtsd el! - fogja le Zaynt és elhúzza tőlem. - Jenny ilyeneket nem fog csinálni.
- Ne már, ez csak szórakozás! - tárja szét a karját a fekete hajú srác.
- Nem érdekel. Gyere, Jenny - tol kifelé a szobából Harry, majd becsukja magunk mögött az ajtót.
Még mindig teljesen le vagyok sokkolva Ellie miatt. Miért csinálja ezt?
- Jól vagy? - simítja meg az arcomat, aminek hála magamhoz térek.
- Ez... mi... mi volt? - dadogok.
- Ööö... - vakarja meg a tarkóját. - Izé... csak egy kis szórakozás.
- De Ellie Laraval... - nézek föl rá és nyelek egy nagyot.
- Tudom. De hé, ne aggódj, ez semmi komoly! - fogja meg az arcomat két oldalt és mélyen a szemembe néz. - Akarod, hogy beszéljek Ellievel?
Mivel szemei, illata, érintése és hangja teljesen rabul ejt, kell pár másodperc, míg felfogom, amit mond.
- Ne, nem kell - veszem el magamról a kezét.
- De biztos, hogy jól vagy?
- Igen, mégis mi a francért ne lennék jól?! - emelem fel egy kicsit a hangom, s élesen kifújom a levegőt. Utálom, hogy ekkora hatással van rám. - Miért babusgatsz engem? Szállj le rólam! - indulok el, de ő visszahúz, a mellkasának ütődök és a szemébe nézek. Akármennyire is akarok rá haragudni, egyszerűen nem megy.
- Már mondtam. Szeretlek.
Kínosan felnevetek.
- Pont nem érdekel.
- Ugyan már - dönti oldalra a fejét, s gyengéden megsimítja az arcomat. Lefagyok, amit nyilván ő is észrevesz, mert egy apró, önelégült mosoly jelenik meg a szája szélén. Ajkaim felé közelít, azonban nyílik a szoba ajtó, s mindketten oda nézünk.
- Wow - mosolyog Zayn. - Ezek a csajok nem semmi műsort adtak - igazítja meg magán a pólót, majd lemegy, s én is sietek utána, nehogy megint kettesben kelljen maradnom Harryvel.
Ahogy beérek a nappaliba, az állam szinte a földet súrolja, amit látok, az felháborító. Niall ölében ül Mike, s a whiskys poharat a szőke srác a kicsi kezébe nyomja.
- Niall, mégis mit művelsz? - sietek oda és kiveszem az öcsém kezéből az alkoholt.
- Csak megtanítom, hogy legyen igazi férfi.
- Ha szerinted ettől lesz valaki igazi férfi, akkor gratulálok! - förmedek rá, s ő meglepetten néz rám. Veszek egy mély levegőt. - Bocs. Csak fáradt vagyok.
- Figyelj, cica, lassan mennem kell - lép hozzám Louis, s megsimítja az arcomat. - Dolgom van. Holnap reggel viszont érted jövök, és elmegyünk valahova reggelizni, jó?
Kicsiket bólogatok, majd Louis gyengéden megcsókol.
- Légy jó, kicsim.
- Te is - mosolygok halványan.
- Mi is lépünk. Csá! - indulnak meg a srácok az ajtó felé, egyedül Harry áll még mindig úgy, mint akinek földbe gyökerezett a lába.
- Te is épp menni készülsz, ha jól gondolom - nézek rajta végig. Felsóhajt. Lassan jön felém, megvárja, míg a többiek elmennek, s rám néz.
- Éjfélkor itt leszek a ház előtt, gyere ki és kocsikázunk egyet - néz rám komolyan.
- Mi? Megőrültél? Eszemben sincs! - tiltakozom.
- Kérlek! Csak ennyit kérek tőled. Meg kell beszélnem veled mindent. Utána békén hagylak.
Felsóhajtok. Talán egy kis beszélgetésbe még nem fogok beleőrülni.
- Na jó. De most menj.
Elmosolyodik.
- Szia - nyom egy puszit a homlokomra, majd kimegy. Nem sokkal később Ellie jön le, őt követi Lara.
- Majd beszélünk - mosolyog rá a nővérem, s a szájára ad egy csókot.
- Holnap írok - megy ki Lara, majd Ellie felsóhajt és lassan felém fordul.
Szótlanul nézzük egymást percekig, s látom rajta, hogy a szeme megtelik könnyekkel. Utálom így látni, mégis csak a testvérem.
- Mi ez az egész? - megyek oda hozzá. Szaggatottan kifújja a levegőt.
- Elegem van, hogy a fiúk folyton csak kihasználnak. Laraval megértjük egymást, és sokkal boldogabb vagyok mellette, mint eddig bármelyik fiúval. Boldog vagyok vele, csak... az emberek lenéznek.
- Ne törődj velük, ha boldog vagy - simítom meg a karját.
- Jenny. Annyira sajnálom - ölel meg szorosan. - Szeretlek!
Nyelek egy nagyot és bekönnyezek.
- Én is szeretlek, Ellie - mondom halkan, de a hangom a végén egy kicsit megcsuklik.
- És remélem, hogy boldog leszel Louisval - néz a szemembe és elmosolyodik, majd megsimítja a karomat és felmegy az emeletre.
Talán rendbe fog jönni minden? Lehet, hogy Harry nem lesz az enyém, de idővel elfelejthetem őt. Itt lesz nekem Louis. És Ellie, mint régen.